Szovjet-amerikai megállapodás jön létre a békés célú (kísérleti) föld alatti atomrobbantásokról
2004. szeptember 13. 12:06
Gerald Ford amerikai elnök Washingtonban és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár Moszkvában egyidejűleg írta alá a békés föld alatti atomrobbantásokat korlátozó kétoldalú szerződést. A Fehér Házban és a Kremlben 1976. május 28-án szentesített megállapodás a második amerikai-szovjet `küszöbszerződés` volt: az első 1974-ben született Brezsnyev és Nixon moszkvai csúcstalálkozóján, és a katonai rendeltetésű atomkísérleteket korlátozta ugyancsak a két nukleáris szuperhatalom vonatkozásában. Az 1976-os okmány másfél éves tárgyalássorozat eredményeképpen készült el, jogokat és kötelezettségeket rögzített. Mindkét fél továbbra is végezhetett békés rendeltetésű föld alatti atomrobbantásokat egyrészt a saját joghatósága és ellenőrzése alatt álló területen (kivéve az 1974-es szerződésben atomfegyverkísérletek céljára megjelölt körzeteket), másrészt idegen állam területén, utóbbiak kérésére. A szerződő felek emellett önként vállaltak kötelezettséget arra, hogy nem hajtanak végre 150 kilotonnánál nagyobb hatóerejű egyes békés atomrobbantásokat és másfél megatonnánál nagyobb összhatóerejű csoportos robbantásokat. Megegyeztek abban, hogy ha 150 kilotonnánál erősebb egyes robbantás kerül szóba, ezt a kérdést külön megvizsgálják. Az ellenőrzési pótjegyzőkönyvön még egy évtizedig dolgoztak, s ezután a ratifikálás 1990 őszén mindkét oldalon megtörtént, s az 1974-es és 1976-os `küszöbszerződés` 1990 végén a megerősítési okmányok kicserélésével hatályba léphetett, összehangolt ellenőrzési klauzulával, amely hidrodinamikai, szeizmikus ellenőrzési technikák (országonként 3-3 szeizmikus ellenőrző állomás) és helyszíni ellenőrzés kombinációjára épült.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.