115 éve született Max Ernst festő
2006. április 4. 10:02
Száztizenöt éve, 1891. április 2-án született a Rajna-menti Brühlben Max Ernst német festő és grafikus.
Korábban
Frottázs és véletlen
Ernst 1919-ben litográfia-albumot adott közre Fiat modes, pereat ars (Legyen divat, vesszen a művészet) címmel, ezt később megsemmisítette. E korszakát a tárgyakat meghökkentően társító kollázsai jellemzik, amelyeket Fatagaga című albumában adott ki - ez a Garantáltan gazometrikus képek tákolmánya rövidítése, de lüke fatalistát is jelent. Kollázsai Braque és Picasso papírragasztásosaival szemben "látható versek", régi újságok és könyvek részleteinek esetleges csoportosítása.
Első képei naturalista elemek bizarr összeállításai, az 1921-es Celebes-elefánt inkább szeméttartályra emlékeztet, s bikafej, akt és több azonosíthatatlan tárgy is látható rajta. Az Éljen a szerelem egy lepel alatt álló kék férfi- és testszínű női aktot ábrázol. 1921-ben Ernst Tirolban járt Tristan Tzarával és a dadaistákkal, 1922-ben Eluard-ral együtt írta-rajzolta A halhatatlanok boldogtalanságát, majd a Baráti találkozót, a későbbi szürrealista csoport tagjainak közös portréját festette meg. Első korszakát a Két gyereket csalogány fenyeget című kép, a nyitott-csukott ajtó álomtéma szorongató ábrázolása zárja le.
1922-től a párizsi szürrealista mozgalom egyik vezéralakja, Paul Eluard és André Breton barátja volt, utóbbi 1924-ben adta ki Szürrealista Kiáltványát. Ernst anyagi gondjai 1925-ben értek véget, amikor szerződést írt alá Jacques Viot galériással. Kitalálta a frottázst, érdes tárgyak felületének papírra dörzsölését grafittal, az így létrejött képeket kirajzolta. E technikával készült Természetrajz című albuma 1926-ban, amely képzelt növényeket és állatokat tartalmaz. A Kármelba bejutni akaró kislány álma, A százfejű nő, a Jótékonysági hét, avagy a hét fő elem című kollázsregényei a 30-évek elején készültek. Ernst ekkor jött rá: a véletlen elrendezés, a művészi konvenciók elvetése is adhat harmóniát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.