310 éve született a barokk festészet legmerészebb vállalkozója

Hatalmas festészeti műhellyel dolgozó vállalkozása dúsgazdag velencei kereskedőcsaládok, az udinei érsek, a würzburgi püspök, a spanyol király számára teljesített megrendeléseket.

A freskófestészet nagymestere

1696. március 5-én Velencében született. Tiepolo egy éves volt, amikor apja meghalt, tehetségét anyja ismerte fel. Tiepolo az akadémikus festőnél, Gregorio Lazzarininál tanult, korai művei melankolikus hangvételű, fény-árnyék kontraszttal (chiaroscuro) készült képek voltak. 1716-os freskója, az Izsák feláldozása a velencei Santa Maria dei Derelitti templomban már drámaibb hatású.

Először 1717-ben szerepelt a neve a festőcéh névjegyzékében, ekkor leginkább Giovanni Battista Piazetta plasztikus alakformálása hatott rá, ezt láthatjuk a milánói Brera múzeumban őrzött, 1720-as Madonnáján. Tiepolo velencei és külföldi kortársainak munkáit éppúgy tanulmányozta, mint a régebbi mestereket, így Riccit és Veroneset, számos metszetet készített 16. századi témákra is. Szakmai tudása és eredeti témaválasztása már első freskóin érzékelhető: Szent Teréz dicsősége a Scalzi-templomban vagy Az ékesszólás ereje a Palazzo Sandiban. Első igazán érett művei azonban az udinei érseki palota 1726 után készített freskói.

A Dolfin család velencei palotájában tíz freskót készített a római történelem eseményeiről, drámai, zaklatott stílusban. Hírneve az 1730-as évekre túlnőtt Velencén, 1731-ben Milánóban a palazzo Archinto és a Palazzo Dugnani freskóin dolgozott (az előbbi elpusztult a II. világháborúban). Itt vezette be háttérként a tágas, levegős tájat. A bergamói Capella Colleoniban Keresztelő Szent Jánosról készített freskókat, 1734-ban a Vicenza melletti Villa Loschiban dolgozott. Hívták külföldre is, de Velencét nem hagyta el, inkább képeket küldött Münchenbe és Diessenbe. Az 1730-as évek végén készült, A rózsafüzér című freskója a zatterei Gesuati templomban a barokk egyházi művészet egyik csúcsa. Az 1740-es években festett világi képein is a hagyományos velencei ragyogás látható, melyet ekkoriban Piazetto, Canaletto és Guardi is újra alkalmazott. Algarotti gróffal kötött barátsága révén közelebb került a kor klasszicista ízlésvilágához, ám megőrizte a reneszánsz Veronesétől örökölt motívumait és fantáziájának gazdagságát.

Festészeti vállalkozó

Érett korszakában kapott megbízást a Würzburgi püspöki palota freskóira, melyeket két fiával, Giandomenicóval és Lorenzóval végzett el. Az építész Balthasar Neumann stílusával összhangban készítették el a díszterem mennyezetének Menyegzői allegóriáját, az oldalfalak Barbarossa és Beatrice lakodalmát ábrázoló képeit s a lépcsőház mennyezetén az Olümposzt. Ezeket a 18. század humanista törekvéseit összegző alkotásoknak tartják. Németországban ismerte meg Rubens és Rembrandt munkáit, A háromkirályok imádása Münchenben az előbbi hatását tükrözi.

Az 1756-ban kezdődött hétéves háború politikai bizonytalanságot eredményezett Velencében, Tiepolo ezért elfogadta III. Károly spanyol király meghívását. A madridi királyi palotában három hatalmas mennyezetfreskót készített fiaival Spanyolország dicsősége címmel. Aranjuez város San Ildefonso templomában is festett pár vallásos képet, s a Menekülés Egyiptomba című sorozatot.

Tiepolo hatalmas műhelyével már festészeti vállalkozónak tekinthető. Ő volt a dekoratív barokk festészet utolsó nagy mestere. Táblaképei közül a Mária hat szenttel és a Szent Jakab a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható. Művészetét fia, Giandomenico folytatta. 1770. március 27-én halt meg Madridban.

(Múlt-kor/Panoráma-Sajtóadatbank)