Stevenson, Robert Louis

Robert Louis Stevenson Edinburghban született 1850. november 13-án. Mérnökcsaládból származott, s neki is ezt a pályát kellett volna választania. Ő azonban nem érzett elég elhivatottságot ehhez, s végül jogra iratkozott be az edinburgh-i egyetemen, bár igazából jogász sem akart lenni, csak az irodalom érdekelte. Még gyerekkorában tüdejét tbc támadta meg, így sokat betegeskedett. A betegágyban töltött időt arra használta fel, hogy különböző regényes történetekkel szórakoztatta önmagát, s ezek közül néhányat anyjának le is diktált. Később aztán tudatosan is igyekezett elsajátítani az írás mesterségét, Shakespeare Hamletje, Dumas regényei, Whitman versei és Montaigne esszéi voltak kedves olvasmányai. Első cikkei egyetemi évei alatt a The Edinburgh University Magazine és a The Portfolio című lapokban jelentek meg.

Még egyetemistaként összekülönbözött szüleivel, bírálta vallásosságukat, a szigorú polgári életformát, s hamarosan hátat is fordított a szülői háznak. Gyógykezelés céljából Franciaországba utazott, ahol beleszeretett egy nála jóval idősebb férjezett asszonyba. A szerelem idővel mély barátsággá alakult, de szülei nem nézték jó szemmel a viszonyt. 1875-ben, az ügyvédi vizsga letétele után ismét francia földön kezeltette magát, élményeiből két útikönyv is született. Itt ismerkedett meg a férjezett és kétgyermekes amerikai Fanny Van de Grift Osbourne-nal, akivel egymásba szerettek. Az asszony 1878-ban visszatért Kaliforniába, s Stevenson szülei fellélegeztek, hogy fiuk megszabadult ettől a szégyenteljes kapcsolattól, ám ő hamarosan követte az asszonyt Amerikába. Fanny elvált férjétől, s 1880-ban feleségül ment Stevensonhoz. Az esküvő után nem sokkal visszatértek Skóciába, ahol békét kötöttek a megenyhült szülőkkel, akik némi anyagi segítséget is felajánlottak számukra.

Egészségi állapotának időnkénti rosszabbodása miatt Stevenson sokat utazott, kereste a gyógyuláshoz szükséges klímát. 1881-ben a svájci Davosban töltött hosszabb időt, ekkor írta meg mindmáig talán legolvasottabb regényét, A kincses szigetet, amely 1881-82-ben a Young Folk hasábjain jelent meg folytatásokban. Az izgalmas fordulatokban bővelkedő kalandos kalózregény méltán vált az ifjúsági irodalom egyik klasszikusává, s filmen is többször feldolgozták.

1882 őszén - rövid skóciai tartózkodást követően - Dél-Franciaországban, Hyeres-ben telepedtek le, ahol Stevenson megírta a magyarul Gyermekkert címmel megjelent verseskötetét, amelynek költeményei - Milne költészetéhez hasonlóan - a felnőtt szemszögéből próbálják felidézni a gyermekkor érzéseit és benyomásait. Hyeres-ben kezdte írni romantikus történelmi kalandregényét is, A fekete nyíl címmel.

Egy fenyegető kolerajárvány miatt 1884-ben az angliai Bournemouth-ba utaztak, ahol több mint három évet töltöttek el. Stevenson itt kötött barátságot Henry James-szel, a neves amerikai íróval, aki nagyra értékelte barátja tehetségét, Flaubert formai igényességének és Dumas zseniális meseszövésének találkozását vélte felfedezni írásművészetében.

Bournemouth-ban Stevenson állapota rosszabbodott, egyre gyakoribbá váltak lázrohamai. Az egyik ilyen rohamot követő álomban született meg benne Dr. Jekyll és Mr. Hyde, s azonnal le is jegyezte történetüket, hihetetlen intenzitással 10 hét alatt megírta a regényt. Az izgalmasan misztikus, olykor hátborzongató mű, amely egy önmagán kísérletező orvos történetében az egyén erkölcsi kettősségének biológiai-pszichológiai problémáit elemzi, páratlan sikert aratott, 1886-ban néhány hónap alatt 40 ezer példányban kelt el Angliában. Sikerére jellemző, hogy több filmes és színpadi feldolgozás is készült belőle.

1887-ben Stevenson Amerikába utazott, ahol egy ideig a Scribner's magazin számára írt esszéket. 1888-ban családjával kibérelt egy szkúnert, s a déltengeri szigeteket látogatták sorra, majd hosszabb időt töltöttek Ausztráliában is. Utazásai során szerzett élményeit több útikönyvben is összegezte, s ekkor fejezte be A ballantraei örökös című romantikus történelmi kisregényét is. 1890 októberében Szamoa szigetére költöztek, ahol végre az egészségének megfelelő klímát és körülményeket találtak. Lankadatlan szorgalommal dolgozott több regényen is egyszerre, de sem A hermistone-i bukógát, sem a St. Ives című munkáit nem tudta befejezni, 1894. december 3-án apiai otthonában meghalt. Halálát végül nem az oly sok szenvedéssel járó tüdőbaj, hanem agyvérzés okozta.

Írói munkásságának megítélése sokáig ingadozott, halála után munkáit sokan modorosnak és másokat utánzónak tartották, vagy csak egyszerűen besorolták az ifjúsági írók közé. A múlt század második felétől azonban már sok kritikus felfedezte benne az erőteljes és eredeti hangú írót, akinek szárnyaló fantáziájú műveiben mesteri módon keverednek a romantika és a realizmus elemei.

(Múlt-kor/Panoráma - Sarudi Ágnes)