Churchill, Marilyn Monroe és társaik: hét híres dadogó a történelemből
2023. január 24. 19:20 Múlt-kor
Korábban
VI. György
Hogy hogyan befolyásolta a történelem alakulását egy angol király és egy ausztrál kocsmáros fiának kapcsolata? Aki látta A király beszéde című filmet, tudja a választ.
Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy VI. György király nem tudta volna végigmondani a második világháború alatt britek millióiba bátorságot öntő beszédeit kínos elakadások nélkül, ha nem ismeri meg Lionel Logue-ot, az orvosi diploma nélkül praktizáló, különc beszédterapeutát.
A Bertie-nek becézett királyi sarj 8 éves korában kezdett dadogni. A beteges kisgyereknek különösen azok a protokolláris alkalmak jelentettek rémálmot, amikor nagyszülei előtt kellett verset szavalnia, de iskolai teljesítményét is nagyban befolyásolta dadogása.
Hivatalos megszólalásokkor Őfelségének nevezte az apját, csak hogy ne kelljen kimondania a nagy nehézséget okozó király szót, felesége, a későbbi Erzsébet királynő anyja pedig annyira félt férje dadogásától, hogy a pohárköszöntők alkalmával teljesen kifehéredett a keze az asztalterítő szorongatásától.
Bertie 1926-ban ismerkedett meg Logue-gal, és már-már barátinak mondható kapcsolat alakult ki köztük.
A foglalkozásoknak köszönhetően a yorki herceg dadogása szinte teljesen elmúlt, és a logopédussal egy idő után már csak levélben tartotta a kapcsolatot.
Amikor azonban bátyja, VIII. Edward lemondott a trónról, Bertie-re élete legnehezebb feladata várt: a királyi teendők ellátása.
A feszült helyzetben ismét szükség volt Logue szolgálataira, aki a hivatalos beszédekből kihúzta a problémás szavakat, és jelen volt az uralkodó nyilvános szerepléseinél.
A beszédterapeutának hatalmas szerepe volt abban, hogy a király a második világháború megpróbáltatásai közepette is helytállt, és a gyerekkorában sokak által lenézett Bertie-re kellemes nosztalgiával emlékeznek a britek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.