Churchill és Sztálin közvetítőjeként tartotta egyben a győztes szövetséget Roosevelt
2020. június 15. 16:01 Múlt-kor
Korábban
A szövetség már Jaltában inogni kezd
A három politikus másodszor és utoljára 1945 februárjában, a Krím-félszigeti Jaltában találkozott. E konferencia hangulata nagyban különbözött a teherániétól – Roosevelt láthatóan nagybeteg volt, az európai győzelem pedig már nyilvánvalóan csak idő kérdése volt.
„Ezen a ponton Rooseveltet, Churchillt és Sztálint jobban foglalkoztatta a harmadik világháború megakadályozása” – mondta Butler. „Úgy gondolták, nagy az esélye annak, hogy Németország ismét a világ feletti uralomra tör. Roosevelt elsődleges ügye az Egyesült Nemzetek Szövetségének háború utáni megalakítása volt, ezért hívta össze Jaltába a konferenciát.
Jaltában a három férfi azt feltételezte, hogy a Japán elleni háború Hitler megadása után még igen sokáig eltart majd. Hogy ennek során biztosítsák a szovjet katonai támogatást, illetve hogy elérjék Sztálin részéről a teljes együttműködést az ENSZ-ben, Roosevelt és Churchill számos történelmi jelentőségű kompromisszumot kötött.
Ezek értelmében a háború után Németország egy része szovjet irányítás alatt marad, és a Szovjetunió szabad kezet kap kelet-európai és ázsiai szomszédai kormányzásának befolyásolásában.
Sokan nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy e nagy szövetség szelleme a háború után is él majd, azonban Roosevelt halálával – mindössze két hónappal a jaltai konferencia után – a politikai helyzet nagyot változott.
Az Egyesült Államokat immár a keményvonalasabb Harry Truman vezette, aki felmondta Roosevelt azon ígéretét, hogy az Egyesült Államok pénzt adjon kölcsön a Szovjetuniónak súlyosan károsodott gazdaságának újjáépítéséhez.
Ehhez jöttek még a britek és az amerikaiak nem megalapozatlan félelmei a kommunizmus további európai és ázsiai terjeszkedését illetően – amelyet Sztálin hathatósan támogatott –, és már kezdetét is vette a 20. század hátralevő részét meghatározó hidegháború.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap