Bűnügyi vígjáték is szerepel a Zenthe Nyár programjai között
2024. július 23. 15:05 MTI
Tíz előadással, köztük vígjátékokkal, zenés darabokkal és koncertekkel várja a közönséget a Zenthe Nyár elnevezésű szabadtéri színházi fesztivál július 27. és augusztus 17. között Salgótarján főterén.
Kép forrása: Facebook/ Zenthe Ferenc Színház
Korábban
A szervező Zenthe Ferenc Színház honlapján közzétett program szerint a Zenthe Nyár nyitó előadása az Aranylakodalom lesz Szerednyey Bélával és Nagy Sándorral, a rendező Szente Vajk Alexet alakítja a vígjátékban.
A púpos című musicalt, a MagyaRock Dalszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Zenthe Ferenc Színház közös produkcióját július 29-én mutatják be.
A 2022-es nagysikerű koncert után ismét a Zenthe Nyár színpadán láthatják a nézők Alapi Istvánt és barátait.
Alapi István rockzenekara, az Alapi Power Band saját dalait is játssza majd.
Olyan előadók csatlakoznak hozzájuk, mint Szandi, Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula és Karácsony János James.
A Csókos asszony című operettet augusztus 3-án, Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját augusztus 6-án mutatják be.
Tunyogi Bernadett, Veréb Tamás és a Studio 11 Ensemble augusztus 8-i koncertjén Webber-musicalek dalai mellett felcsendülnek olyan slágerek, mint az Elmegyek, a Micsoda nő ez a férfi vagy a Szeretni bolondulásig.
Bűnügyi vígjáték is szerepel a műsorban: A bolond lány augusztus 10-én lesz látható. A padlást pedig augusztus 12-én láthatja a közönség a Veres1Színház előadásában.
Az olasz vásári komédiák legjobb hagyományait ötvöző Anconai szerelmesek lesz az utolsó előtti előadás Fésűs Nellyvel, Sári Évával és Miklós Krisztával a főbb szerepekben, a záró előadás pedig a Made in Hungária című musical a MagyaRock dalszínház előadásában Vizeli Csaba rendezésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt 19:05
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat 18:05
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap