Bronzkori balták és lándzsahegyek kerültek elő Fegyverneken
2015. május 27. 18:02 MTI
Hatvannyolc darab bronztárgyból álló értékes késő bronzkori (i. e. 10. század) lelet került elő Fegyverneken, Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig ez a harmadik, egyben leggazdagabb ilyen típusú bronz leletegyüttes - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti osztályvezetője szerdán.
Korábban
Tárnoki Judit elmondta: a Fegyvernek belterületén zajló csatornázás utáni lakossági bekötéskor bukkant egy magánszemély a leletre, amelyről másnap már értesítette is a múzeumot, a bejelentő megtalálói díjban részesült. Az osztályvezető kitért arra, hogy a régészek által kincs- vagy raktárleletnek is nevezett tárgyak között fakivágásra és földművelésre alkalmas, bronzból készült sarló és tokos balták, lándzsahegyek, egy kardpenge töredéke, valamint nyersanyagként szolgáló bronztömbök is vannak.
Vélhetően egy bronzműves mester edényben elrejtett készlete volt mindez, mivel használt, kopott, törött tárgyakat is találtak, amelyekből újraolvasztás után új tárgyak készülhettek volna - mondta. Tárnoki Judit azt mondta, hogy a még restaurálatlan tárgyakat május 30-án, szombaton tekinthetik meg az érdeklődők a szolnoki Damjanich János Múzeumban a régészet napja országos rendezvénysorozat keretében, a későbbiekben a fegyverneki helytörténeti múzeumban, majd újra a szolnoki múzeumban is kiállítják őket. A régész hangsúlyozta: a lelet értékére tekintettel a helyszínen további kutatásokat terveznek idén nyáron az ELTE régész tanszékével közösen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap