Bosszúszomjas harcosból ünnepelt sztárrá vált Geronimo, a leghíresebb apacs

Megadás és tortúra

Az „indiánvadászatban” már meglehetősen tapasztalt amerikaiak apacs nyomkövetőkkel is rendelkeztek, akik hamar Geronimo nyomára leltek.

Maga is dicsérte a későbbiekben üldözői állhatatosságát – miután elhajtották az apacsok lovainak nagy részét a táboruk mellől, nem hagytak nekik pihenőt, és folyamatosan a nyomukban voltak.

A kifárasztott, demoralizált Geronimo megmaradt embereivel megadta magát George Crook tábornok előtt 1886. március 27-én.

Geronimo és harcosai megadásakor jelen volt C.S. Fly fotográfus is, aki a híres fényképsorozatot készítette a „vad indiánok” utolsó szabad perceiről.

A megadásra később így emlékezett vissza: „Crook tábornok azt kérdezte tőlem: »Miért hagyták el a rezervátumot?« Én erre azt mondtam: »Maga azt mondta nekem, úgy élhetek majd a rezervátumon, mint a fehérek. Az első évben kukoricát termesztettem, learattam és elraktam, a következő évben zabot vetettem, majd amikor már majdnem készen állt az aratásra, maga azt mondta a katonáinak, hogy tegyenek börtönbe, és ha ellenállok, öljenek meg. Ha békén hagytak volna, ma már igen jó körülmények közt élnék, de ehelyett maga és a mexikóiak katonákkal vadásznak rám.«”

Geronimót és a többi apacsot – még azokat is, akik segédkeztek elfogásában – a texasi San Antonio melletti Fort Sam Houstonba szállították, majd innen a floridai Pensacola közelében lévő Fort Pickensbe.

A hadsereg gyors, autonóm eljárása miatt az arizonai hatóságoknak nem volt alkalmuk bíróság elé állítani Geronimót és embereit számos amerikai polgár halálával kapcsolatban.

A szokatlan trópusi klímában az apacsok sorra betegedtek és haltak meg, Geronimóra azonban többen felfigyeltek pénzforrásként: naponta több száz látogatót engedtek be az erődítménybe, hogy cellájában láthassák a „vérszomjas indiánt”.

Az apacsok 1888-ig maradtak Floridában, ezt követően Alabamába, majd az oklahomai Fort Sillbe szállították őket, ahol 1894-ben vetőmagvat és jószágokat kaptak, és az egymáshoz közel álló csoportok kis településekbe tömörültek.

Mindemellett azonban katonai őrizet alatt maradtak, hivatalosan továbbra is mind hadifoglyok voltak.

A megtermelt javakat eladhatták, azonban a befolyó pénz egy részét az állam egy „apacs alapba” csatornázta, melyből az indiánok semmiféle hasznot nem láttak.

Geronimót gyakran látogatták újságírók, akiket a korábbi propaganda által terjesztett történetek tüzeltek fel. Csalódnia kellett azonban mindazoknak, akik a hajdani harcos száz ember skalpjából készült pokrócát akarták látni, ilyen ugyanis nem létezett.

Ő maga csupán egyvalamit szeretett volna: hogy ő és a többi apacs visszatérhessen ősei földjére, az ország délnyugati részére.

„Eltűnünk a föld színéről” – mondta. „Az apacsokat és otthonaikat egymás számára hozta létre maga Uszen [az apacsok teremtő istensége]. Amikor elragadják őket otthonukból, megbetegszenek és meghalnak. Mennyi idő múlva mondhatják majd azt, hogy nincsenek többé apacsok?”

1. Harcossá válni
2. Az első tragédia
3. Kétfrontos küzdelem
4. Szökés(ek) a rezervátumról
5. Megadás és tortúra
6. Hírnév és kihasználás
7. Geronimo utolsó napjai

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek