2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bosszúszomjas harcosból ünnepelt sztárrá vált Geronimo, a leghíresebb apacs

2019. november 21. 18:46 Múlt-kor

Kétfrontos küzdelem

A térségbe ekkoriban egyre több amerikai telepes is érkezett, főleg azt követően, hogy az 1846-1848-as mexikói–amerikai háború során nagy területek kerültek az Egyesült Államok fennhatósága alá.

Az 1848-ban indult kaliforniai aranyláz egészen az 1860-as évekig nagy számban vonzotta a keletről érkező, aranyat, ezüstöt és rezet kereső fehéreket Kaliforniába és a szomszédos területekre.

E területeket sok esetben a korábban érkezett mexikói telepesek és az apacsok is a sajátjuknak tekintették, és rendszeressé váltak a telepesek összetűzései mind az indiánokkal, mind a mexikóiakkal.

Geronimo e harcokban legendás hírnevet vívott ki magának. Számos – bizonyítékkal sajnos alá nem támasztható – történet kering arról, hogy a nehéz, hegyvidéki terepen hogyan járt túl üldözői eszén.

„A hadi ösvényre harcosként léptem, nem törzsfőnökként. Ellenem nem tettek semmit, de a népem egyes tagjai ellen igen, és a törzsemmel együtt harcoltam, mert a katonák, és nem az indiánok voltak a hibásak” – írta erről az időszakról.

A történetek között visszatérő elem, hogy Geronimo és harcosai egy barlangba húzódnak vissza, és
a mexikói vagy amerikai csapatok ennek bejáratánál állnak lesben.

Az indiánokat sosem látják elhagyni a barlangot, később azonban ismét azon kívül tűnnek fel – arra, hogy egy másik kijáraton, vagy egyéb módon hagyták el a barlangot, sosincs egyértelmű magyarázat.

1860 decemberében 30 amerikai bányász támadta meg a bedonkohe apacsokat a mai Új-Mexikó területén, a Mimbres folyónál. A bányászok megöltek négy indiánt, és 13 nőt és gyermeket ejtettek foglyul.

Az apacsok válaszul amerikai települések ellen indítottak portyákat. Geronimo neve egyre ismertebbé vált az amerikai hatóságok előtt is, elfogni azonban nem tudták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kép forrása: Wikimedia CommonsGeronimo és követői Crook tábornok csapataival (kép forrása: nlm.nih.gov)Geronimo és bandája a megadás előtt (kép forrása: Wikimedia Commons)Geronimo és rokonai egy C.S. Fly által az ő közvetlen kérésére készített fényképen: (b-j) Fun, Geronimo féltestvére, Csappo (második feleségétől való fia), Janozsa (sógora), Geronimo (kép forrása: Wikimedia Commons)Ta-ajz-szlath (jelentése: „Hajnal”), Geronimo egyik felesége egy fiúgyermekükkel 1884-1885 táján. (kép forrása: Wikimedia Commons)Geronimo és társai útnak indulása Floridába az arizonai Fort Bowie-ból (kép forrása: Wikimedia Commons)Geronimo (jobbról a harmadik) apacs rabtársaival Texasban, az őket szállító vonat mellett (kép forrása: Wikimedia Commons)Geronimo (a volánnál) egy 1904-es Locomobile Model C típusú autóban a „vadnyugati” mutatványos Miller-fivérek 101-es ranchén 1905. június 11-én (kép forrása: Wikimedia Commons)Geronimo síremléke az oklahomai Fort Sillben (kép forrása: Wikimedia Commons)John Clum indiánokkal a San Carlos rezervátumon,1875. (kép forrása: Wikimedia Commons)Kép forrása: nationalcowboymuseum.orgCsirikava apacs lány az 1910-es évek elején (kép forrása: jamesarsenault.com)Csirikava apacs csecsemő az 1910-es évek elején (kép forrása: jamesarsenault.com)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár