Borzalmas vérfürdőre került sor a kőkorszaki Kenyában
2016. január 21. 10:00 MTI
Kőkorszaki mészárlás nyomairól árulkodó csontokat, legalább 27 ember maradványait tárták fel a Turkana-tó közelében, a mai Kenya területén a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Korábban
Mintegy tízezer évvel ezelőtti borzalmas mészárlás nyomait viselik a maradványok: az egyik áldozat, akinek kezét-lábát összekötözték, a terhesség vége felé járhatott, valamint hat gyereket is megöltek - írták a kutatók. A feltárt maradványok között 12 csontváz jó állapotban maradt fenn, közülük tíz mutatja kíméletlen, talán azonnali halált okozó erőszak nyomait. Szétzúzott koponyák és járomcsontok, eltört bordák, kéz- és térdízületek, kőhegyű fegyverrel okozott sérülések árulkodnak a vérfürdőről - számolt be a feltárásról a Cambridge-i Egyetem Marta Mirazon Lahr vezette kutatócsoportja. Az egyik koponyába és egy felsőtest csontjaiba három kőpenge is fúródott, kettő a régióban ritkán előforduló, lávából keletkezett obszidiánból, a harmadik kovakőből készült.
Néhány holttest csontjainak elhelyezkedése arra utal, hogy az áldozatokat megkötözhették. A halottakat nem temették el, sokuk a tó egy - azóta rég kiszáradt - lagúnájába zuhant vagy belelökték. Az üledék a 2012-es felfedezésig megőrizte a 21 felnőtt, köztük legalább nyolc nő és a hat gyerek csontjait. A maradványokat Kenya északi részén, a Turkana-tótól nyugatra elterülő Nataruk ásatási helyen találták. A kutatók feltételezése szerint egy vadászó-gyűjtögető csoportra támadt rá egy ellenséges klán a lagúna partján. Azt nem tudni, hogy a föld, a táplálék vagy más erőforrások miatt tört-e ki az összecsapás.
A helyszínen jók lehettek az életkörülmények: vizet és halakat kínált a tó. Edénymaradványok utalnak arra, hogy az élelmet tárolták is. Különösen ritkán találni a vadászó-gyűjtögető csoportok közötti összecsapásra utaló bizonyítékokat, amelyek értékes ismeretekkel szolgálnak a háborúk eredetéről és a korai embercsoportok közötti viszonyok alakulásáról. Igen szokatlan, hogy nőket és gyereket öltek meg, mivel őket a győztes csoport általában befogadta, csak a legyőzött férfiakkal végeztek - írták a kutatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.