Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
2017. július 14. 08:25
Korábban
Senki sincs biztonságban
Ha már itt tartunk, adódik a kérdés: ha valóban koncepciós per volt, miért pont egy ilyen szimpatikus fiatal lányra osztották rá a bűnbak szerepét?
Részben azért, mert ő volt benne a történetben. A politikai rendőrség több helyről kap arra utaló jelzéseket, hogy „valami történt”, valaki eltűnt. De Gyöngyösivel, Gönczivel és Etával nem lehet egy erős üzenettel bíró pert kreálni. Nem véletlenül kötik össze a három szálat: a forradalom Élünk körül csoportosuló értelmiségét, Tóth Ilonát, az orvost, az elit értelmiségit és a Kádárék által lumpenproletárnak bélyegzett külvárosi képzetlen munkások képviselőit. Gáliék és Obersovszkyék megadják az ideológiát, az orvos visszaél a tudásával és összefog a csőcselékkel: ez az ellenforradalom, ez ’56 igazi arca Kádárék szerint. Tehát ebben a történetben nem Tóth Ilona személye, hanem a státusza a fontos.
És hogy miért éppen egy fiatal lányra osztották a bűnös szerepét? Ez annyira abszurd, hogy már elhiszem. Ilyet nem lehet kitalálni. De szerintem van ennek még egy üzenete: ha Tóth Ilonát egy ilyen ügybe bele lehetett vinni, akkor bárkit. A megtorlás elején vagyunk, még most jönnek tömegével a perek.
Amikor mi [Kiss Réka és M. Kiss Sándor] elkezdtük ezt a kutatást 2000-ben, nem úgy álltunk neki, hogy be szerettük volna bizonyítani Tóth Ilona ártatlanságát. Ezt őszintén mondom. Van egy bizonytalan történet, nézzük meg, mit lehet a fennmaradt dokumentumokból kiolvasni. Az alapkérdés az volt, hogy vajon egy háborús szituációban van-e a forradalomnak önvédelmi joga. Tehát ha egy ellenálló csoportba áruló férkőzik, akkor a forradalom önvédelmi joga alapján az árulót adott esetben likvidálni kell. Ez nem egy humánus szempont, de a forradalomnak van – bármennyire is brutálisan hangzik – egy belső logikája. A történet tehát logikus. Amikor azonban a kutatás fázisaiban próbáltuk összerakni, arra jutottunk, hogy feloldhatatlan ellentmondások vannak a tárgyi bizonyítékok, a vádlottak beismerő vallomásai, a tanúk vallomásai és a fennmaradt egyéb dokumentáció között, és hogy ez a gyilkosság ott, akkor és úgy, ezekkel a szereplőkkel egész egyszerűen nem történhetett meg. Nekem ez a szakmai meggyőződésem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05