Bemutatásra kerül Kölnben Németország legrégebbi könyvtára

2019. október 28.-Múlt-kor

Megismerheti majd a közönség Németország legrégibb, csaknem 2000 éves könyvtárának maradványait, amelyekre Köln központjában egy új templom építése közben bukkantak.

A belvárosi Antoniter protestáns templomban fogják kiállítani a maradványokat és digitális eszközök segítségével mutatják be a látogatóknak azt, hogy milyen lehetett az egykori római kori templom - közölte a kölni protestáns gyülekezet.

A könyvtár 2. századi maradványaira az új protestáns templom építése közben bukkantak 2017-ben a régészek, akik sokáig úgy hitték, hogy egy nyilvános gyülekezőhely romjait találták meg.

Azonban a falak különös, fülkeszerű tagozódást mutattak, és csak hosszú kutatás, más ókori, köztük efezoszi épületek összehasonlítása után vált világossá, hogy ezen a helyen egykor könyvtár állt - mondta el korábban Marcus Trier, a kölni műemlékvédelmi hivatal vezetője, egyben a Római-Germán Múzeum igazgatója.

A 20-szor 9 méteres épület, amelyhez egy toldalék is tartozik, kétszintes lehetett. "Bizonyára több ezer tekercset tartottak itt kölcsönzés céljából" - mondta a szakember.

A maradványok bemutatásának előkészületeihez szükséges szövetségi, tartományi támogatást még nem kapta meg a gyülekezet, ezért adománygyűjtésbe kezdtek, ennek a sikerétől függ az, mikortól tekinthetik meg a látogatók a páratlan leletet - közölte szóvivőjük.