„Belülről” vehették át az uralmat Egyiptom felett a rejtélyes hükszoszok
2020. július 20. 14:57 Múlt-kor
A történeti források többsége által rejtélyes, idegen hódítókként ábrázolt hükszosz nép köréből kikerült dinasztia Kr. e. 1638 és Kr. e. 1530 között uralta Egyiptomot, egy új tanulmány szerint azonban az egyiptomiaktól külön álló etnikum tagjai már nemzedékek óta jelen lehettek a Nílus völgyében. A következtetésre a kutatók a hükszosz temetkezési helyeken talált fogakból vett minták alapján jutottak.
Korábban
Idegen szokások
Habár a hükszoszok voltak az első idegen eredetű urai az egyiptomi civilizációnak, a kormányzásuk által fémjelzett mintegy száz évből kevés írott forrás áll rendelkezésre. Évszázadokon át az egyetlen ismert említésük az volt, amely egy Manethón nevű, Ptolemaiosz-kori krónikás Kr. e. 3. században írt, Egyiptom történelme (latinul Aegyptiaca) néven ismert művében fordult elő.
Manethón elbeszélésében a hükszoszok az egyiptomi Középbirodalom bukását (Kr. e. 1650 körül) követően rohanták le a zűrzavarba süllyedő országot északkelet felől. Miután az újkorban megfejtésre került az egyiptomi hieroglif írás, a tudomány néhány további részletet is megismert az állítólagos invázióval kapcsolatban, azonban ezek is későbbi, egyértelműen elfogult leírásokból származtak.
Az egyiptomi uralkodók rendszeresen semmisítették meg elődeik írott hagyatékát, és igyekeztek saját propagandájukkal elhomályosítani eredményeiket. A későbbi dinasztiák fáraói a hükszoszokat egyöntetűen a zűrzavarral és a rend felbomlásával hozták összefüggésbe.
1885-ben régészek megtalálták a hükszosz főváros, Avarisz maradványait a Tell el-Daba nevű településnél a Nílus deltavidékén, Kairótól mintegy 120 kilométerre északra. Az elkövetkező évtizedek ásatásai alapján a tudósok arra jutottak – a hükszosz építészet, temetkezés és tárgyi kultúra alapján –, hogy a rejtélyes nép valóban Egyiptomon kívülről, a Közel-Keletről származott.
„A nem egyiptomi szokás szerint elrendezett sírok különösen érdekesek voltak – általában férfiak, akiket bronz fegyverzettel temettek el épített sírokban, szkarabeuszok vagy egyéb, az egyiptomiak körében bevett, védelmet nyújtó amulettek nélkül” – mondta el Christ Stantis, az angliai Bournemouth Egyetem régészeti és antropológiai tanszékének kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
„A leginkább elitek sírjain kívül valamilyen lófélék – talán szamarak – is el voltak temetve, gyakran párosával, mintha fogatot húznának. Ez egyrészt meglehetősen idegen szokás, de egyúttal magas státuszra is utal” – mondta Stantis.
A tudósok azonban arról is beszámoltak tanulmányukban, hogy a hükszoszok már jóval Kr. e. 1638-as hatalomátvételük előtt, több hullámban megérkeztek a Nílus deltavidékére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap