Bár Franciaországban alakult ki, Angliából indult világhódító útjára a tenisz
2021. augusztus 27. 08:37 Múlt-kor
Korábban
Át a Csatornán
A tenisz elterjedésére többféle magyarázat és történet is született. A legvalószínűbb, hogy a játék először Skóciába került a 13. században, majd onnan indult el angliai hódító útjára.
A jeu de paume ezen elmélet szerint az angol nevét onnan nyerte el, hogy az ófrancia tenez szó gyakran hangzott el játék közben, mert ezzel szólították fel az ellenfelet a szerva fogadására. Az angol nyelven beszélő nézők pedig ezt értették félre teniszként. Az elképzelést gyengíti az a tény, hogy nincs olyan kortárs középkori forrás, amelyben ez a szó feltűnne.
A tenisz skóciai elterjedésével kapcsolatban talán a legismertebb történet I. Jakab király nevéhez fűződik. Az uralkodó ellen 1437. február 20-án merényletet kíséreltek meg, ám a király el tudott menekülni, míg a királyné és az udvarhölgyei feltartották a merénylőket. Egy szennyvízcsatornán keresztül ki is juthatott volna, ám azt az előző napokban lezárták, mert túl sok teniszlabdát nyelt el.
Van egy, a tenisz angliai elterjedéséről szóló történet, amely valószínűleg inkább csak anekdota. Miután V. Henrik angol király megnyerte az azincourti csatát, számos francia előkelőt ejtett foglyul, többek között Charles-t, Orléans hercegét. A hercegnek hosszasan kellett raboskodnia, ezért olyan elfoglaltságot kereset magának, amely karban tudja tartani magát. Így kezdett bele a jeu de paume-ba, a korabeli teniszbe, amelyet először a várfallal, később már az angolokkal játszott.
A játékról 1555-ben született meg az első könyv, egy itáliai pap, Antonio Scanio da Salothe tollából. A szabályokat először 1599-ben foglalta össze egy Forbet nevű profi játékos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.