Aznap: 1923. március 9.

2019. március 9. 09:51 Múlt-kor

1923. március 9-e a lassan a mindennapi kerékvágást újra megtaláló első világháború utáni Magyarország számára különös nap volt. Múltjába tekintett Petőfi Sándor születésének századik évfordulójára emlékezve, azonban sem a kultúra, sem a belpolitika nem volt konfliktusoktól mentes. A cenzúra, az országgyűlési képviselők személyi ellentétei, és az elkeseredett helyzettel járó bűncselekmények is előkerültek ezen a napon. Volt azonban egy esemény, amely némi vigaszt jelenthetett a trianoni békeszerződés hatásait megérző ország lakói számára.

Korábban

Petőfi-centenárium

Petőfi Sándor születésének 100. évfordulója 1923. január 1-jén volt, és a centenárium alkalmából nem maradhatott el a költő március 15-éhez kapcsolódó megünneplése sem. A Budapesti Hírlap március 10-i számában jelenti, hogy 15-én a fővárosban délben lesz az Országház téren általános ünnep, azonban már március 9-én is volt Petőfiről megemlékező esemény:

„Az Országos Széchenyi-Szövetség a szokásos Széchényi délután keretében Petőfi-ünnepet rendezett az OMGE dísztermében, a melyet teljesen megtöltött a lelkes, figyelmes publikum. Ünnepi beszédet Milotay István dr. mondott nagy hatással. A magas színvonalú művészi műsor keretében Sz. Marschalkó Rózsi operaénekesnő Koudelka Géza dr. Petőfi dalait énekelte a szerző zongorakíséretével, Szentkereszty Palné bárónő Petőfi verseket szavalt, s végül Papp Miklós dr. zongoraművész Chopin, Schlözer és Grieg-müveket adott elő.”

Az Operaház új karmesterének kérdése az Országgyűlésben

Már március 9-én fel tervezett szólalni a Nemzeti Ujság beszámolója szerint Haller István képviselő az olasz Egisto Tango Magyar Királyi Operaház karmesterévé történő újbóli kinevezése ellen (korábban már 1913 és 1919 között főzeneigazgató volt), azonban erre ezen a napon még nem került sor:

„A magyar közvélemény, mely nemcsak a keresztény és nemzeti sajtóban, hanem a liberális sajtó egy részében is kifejezésre jutott, feltétlenül elvárja a kormánytól, hogy Tango szerződtetését határozottan megakadályozza. Itt nem lehet más hivatalos álláspont, csak az, hogy Tango sem mint karmester, sem mint főzeneigazgató többé nem jöhet vissza a Magyar Királyi Operaházhoz, ahol öt évig volt szerződtetve s azt a fáradtságot sem vette, hogy megtanuljon magyarul.”

A 8 Órai Ujság másnapi számának címlapján a következőt írja Haller interpellációjáról:

„A nemzetgyűlés mai ülésén, a napirendi vita után Haller István állott fel szólásra és sürgős interpellációt terjesztett elő a m. kir. Operaház ügyében.
'A magyar állam' – mondja – 'súlyos áldozatokkal tartja fenn ezt az intézményt és épen ezért minden, ami az Opera körül történik, számot tarthat a nemzetgyűlés érdeklődésére. A hírlapok egyre-másra Közölték, hogy a magyar királyi Operaház nívóját emelni kell.'”

Haller további érvként hozza fel Tango ellen, hogy „a tőlünk elrabolt kolozsvári színházban dirigált. Ott operát akart létesíteni, sőt a m. kir. Öperaház tagjait is oda szerette volna csalogatni. Hogy ez nem sikerült neki, ez nem teliét mentsége, ezzel a ténykedésével magyar nemzet ellen olyan súlyosan vétett, hogy ezek után szó sem lehet arról, hogy újra az Opera dirigáló székébe ülhessen. Ha olasz operákat akarnak dirigáltatni, akkor azt ne Tangó Egistóvál tegyék, aki a magyar nemzet letiprói sorába tartozott.”

Rejtélyes halál a fővárosban

A Népszava egy előző napi híréhez fűzi hozzá:

„A Népszava pénteki számában megírtuk, hogy a Dohány-utca 2. számú házban levő lakásán holtan találták özv. Hahn Dávidné 65 éves asszonyt, akinek a nyakán hurkot találtak. A rendőrség nyomban megindította a nyomozást és megállapította., hogy a lakásból semmi sem hiányzik, azonban több körülmény mégis a gyilkosság mellett szólt Pénteken ujbólí helyszíni szemlét tartottak az öregasszony lakásán és hosszabb vizsgálat után megállapították, hogy özv. Hahn Dávidné az ágy végébe szöget vert, odaerősítette a zsineget és igy fojtotta meg magát.”

Elkobozták a Népszava legutóbbi számát egy cikk miatt

A Budapesti Hírlap beszámolója:

„A vizsgálóbíró megkeresésére a rendőrség elkobozta a Népszava mai reggeli számát. Az elkobzás a Miről beszelnek a költségvetés milliárdjai cimü cikk miatt történt, a melyben az ügyészség izgatást látott a fönnálló társadalmi rend ellen.”

A Népszava a kormány által kifogásolt cikke március 9-éről

„Íme, itt van a rendőrállam” felütéssel a Népszava egy hosszabb cikkben kifogásolja, hogy az éves költségvetés 118,5 milliárd koronájából csaknem 10,5 milliárd megy a belügyi tárcához:

„6 milliárd 829 millió és 60.000 korona a közbiztonsági és közrendészeti szolgálatra kell. De ez csak a rendes kiadások rovata. Rendkívüli kiadásokra is kell 1 milliárd 379 millió és 714.000 korona. Ebből 30 millió kell a központi igazgatásra, 1 ¼ millió a törvényhatóságoknak és községeknek, a többi ismét a 'közbiztonság és közrendészetre'. Kell még beruházásokra is 293 és fél millió; ez teljesen a rendőri szolgálatra megy.
Lássuk most már részleteiben is a sok milliárdos szükségleteket. A központi igazgatásnál legföljebb az érdemel megemlítést,, hogy van a státuszban 2 államtitkár, 1 államtitkári rangban levő főkapitány, 4 helyettes államtitkár és 23 miniszteri tanácsos, valamint az, hogy a rendkívüli kiadások között 30 millió van fölvéve nemzetgyűlési választási költségekre.”

Interpelláció az aktuális Népszava-szám hatósági elkobzása ellen

A Pesti Napló március 10-i tudósítása az Országgyűlésből:

„Mig künn a folyosó Benárd Canossáját tárgyalta, az ülésteremben rákerült a sor a sürgős interpelláeiókra. Farkas Tibor interpellációját elhalasztotta. Haller István az Operaháznál uralkodó állapotokat tette szóvá. Élesen tiltakozott az ellen, hogy Tango Egistot az Operaházhoz visszavegyék. Farkas István a Népszava mai számának elkobzása ügyében terjesztett elő interpellációt ezután. Erélyes és kemény szavakkal ostorozta a kormány sajtópolitikáját, kijelentette, hogy a jobb- és baloldali sajtót nem részesítik egyenlő elbánásban. A Népszava elkobzását törvénytelenségnek mondotta és kérdést intézett az igazságügyminiszterhez, hogy hajlandó-« hasonló igazságtalanságok elkövetését a jövőben megakadályozni.”

Vaklárma a Vígszínház díszletraktáránál

A Pesti Napló beszámolója:

„Ma este a tűzoltóságot azzal a hírrel lármázták lel telefonon, hogy a Vígszínház díszletraktára kigyulladt. Kivonult a központi és ötödik kerületi tüzőrség, de – amint kiderült – hiába. Az uccán dolgozó kubikosok tüzet raktak és annak füstje ömlött át a raktár felé, s ez okozta a tévedést. Hogy az első percben nagy volt az ijedtség, természetes, hiszen a díszletraktár a Silos-féle telep szomszédságában van, amelynek az emlékezetes tűzkatasztrófa a szomorú nevezetessége.”

Egy angol lord felszólal Magyarország további jóvátételre való kötelezése ellen

A Pesti Hírlap hírül adta:

A Times mai száma közli lord Newton nyilatkozatát, amely hangsúlyozza, hogy Magyarország képtelen jóvátétel fizetésére. Egyetlen állammal sem bántak olyan kegyetlenül, mint Magyarországgal – mondja tovább a nyilatkozat –, hiszen elvesztette területének és lakosságának kétharmad részét. Románia a háború után százmillió fontot követelt Magyarországtól, amely termeszétbéli jóvátételt is fizetett, ugy hogy még Görögország is kapott Magyarországtól jóvátételi részesedés címén élőállatokat. Egy arra irányuló kísérlet, hogy Magyarországot további jóvátétel fizetésére bírják, szükségképen rögtöni romlást és pusztulást hozna az országra. A szövetségesek nem kívánhatják, hogy Magyarországból egy második Ausztria támadjon. Magyarország szomszédainak meg kellene elégedniök azokkal az óriási területi nyereségekkel, amelyek felülmúlták legvérmesebb várakozásaikat is.
A Ruhrterület megszállásának az a legnagyobb veszedelme, hogy másokat is bátoríthat a francia példa követésére, habár ezeknek kevesebb mentségük is lenne a megszállásokra: A békeszerető angol közvéleménynek nem szabod helyeselnie, hogy Magyarországtól akár reparációt, vagy vele szemben egyéb rendszabályokat követeljenek.

Letartóztatták Stromfeld Aurélt

A Nemzeti Ujság tudósítása:

„A főkapitányság detektivtestülete hetek óta nyomozott egy kommunista összeesküvés ügyében, amelyben Stromfeld Aurél volt vezérkari alezredes is tevékeny részt fejtett ki (…) A detektívek hosszas nyomozás után megállapították, hogy a kommunista társaság Vestel Gyula Üllői-ut 117. számú házban levő lakatosmühelyében, valamint Hajduczky Sámuel házmester, Aréna-ut 68. szám alatt levő lakásán szokott értekezletet tartani. (…) A letartóztatottakat átkisérik az ügyészség fogházába.” Az összeesküvés végül nem nyert bizonyítást, és Stromfeldet még az év folyamán szabadon engedték.

Fejérpataky László temetése

A Budapesti Hírlap beszámolt a nagy nevű akadémikus örök nyugalomra helyezéséről:

„Fejérpataky Lászlót, a Nemzeti Muzeum főigazgatóját ma délután három órakor temették a muzeum előcsarnokából. (…) Megjelent a temetésen Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter a magyar kormány, képviseletében, Teleki Pál gróf volt miniszterelnök, Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, (…).

A gyászszertartást fényes papi segédlettel Székely István prelátus-kanonok, a Szent István-Akadémia alelnöke végezte. A gyászszertartás végeztével egymásután léptek a ravatal elé azoknak a tudományos testületeknek a képviselői, a melyeknek Fejérpataky László nagy szorgalommal és kiváló eredménnyel működő tagja és irányitója volt. (…)

Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter Fejérpataky László elhunyta alkalmából Fejérpataky Tiborhoz részvétlevelet intézett, a melyben a többi között ezt írja:
— A kiváló tudós elhunyta súlyos vesztesége a magyar tudományosságnak, a mely benne buzgó munkását veszítette el. a kinek a tudomány nem egy területe nagy eredményeket köszönhet”

Egy, az Országgyűlésben történt verekedés utóhatásai

Az Ujság beszámolója:

„Drozdy Győző és Bogya János ügye.
Mint ismeretes, Bogya János mintegy két héttel ezelőtt a parlament folyosóján orvtámadással tettleg inzultálta Drozdy Győzőt, aki négy pofonnal válaszolt támadójának, majd az ülésterembe lépett és bejelentette mentelmi jogának megsértését. A kinos ügyet ma tárgyalta a mentelmi bizottság. Kihallgatták Drozdy Győzőt, aki előadta a tényállást, majd felolvasta azt a jegyzőkönyvet, amelyet az inzultusnál véletlenül jelenlévő négy amerikai ur irt alá. Ebből a jegyzőkönyvből is kiderül, hogy Bogya János az oszlop mögül ugrott elő és hátulról támadta meg mit sem sejtő képviselőtársát. Arról is tanúskodik a jegyzőkönyv, hogy Drozdy Győző csak négyszer tudta visszaütni támadóját, mert hirtelen lefogták. Eckhardt Tibor előadó megkérdezte Drozdy Győzőtől, hogy miben látja mentelmi jogsérelmét, mire Drozdy ezt jelentette ki:
– Abban, hogy az inzultussal terrorizálni akartak képviselői jogaimnak és kötelezettségeimnek teljesítésében.
Hangsúlyozta, hogy ezzel az ügygyei kapcsolatosan súlyos testi sértés cimén bűnvádi feljelentést tett képviselőtárs:’. ellen. A bizottság kimondotta, hogy mivel nincs büntető jogköre és különben is az eset a bíróság elé került, ezidő szerint nem foglalkozik ezzel az üggyel.”

A vízhiány és a pesti észjárás

Az Ujság híreiből:

A tizenegyedik csapás: a vízhiány nem egymagában jött. Azonnal követték a szigorú hatósági rendeletek, korlátozások, büntetések. De a pesti emberről nem azért mondják, hogy ravaszabb a rókánál, hogy túl ne járjon a hatóságok copfján, eszén és erélyén. Az első nap sopánkodott a vízhiányon. A második napon törte a fejét, a harmadikon mosoly derült az arcán, mert a rendelet kijátszásának egy célravezető ötlete villant át az agyán, a negyediken pedig már készen volt a gondolattal: neki bizony nincs vízhiány, mert éjjel sem zárja el a főcsapot s amikor más a vizkinoktól holtrafáradtan pihen, ő bizony összegyűjti a másnapravalót.
Ez pedig csak kellő elszántsággal lehetséges. A rendelet kijátszásáért maximálisan ezerkoronás büntetés jár. Nincs más hátra, mint az összeget egybegyűjteni valamennyi lakótól s akkor -vidáman föl.j- dogálhat a víz. Mert arra bizony számítani kell, hogy váratlanul a ház elé toppan hosszú hallgatócsövével a vízvezetéki ember ás észreveszi a turpisságot. De addig eltelik hét-károm nap s hogy addig zavartalanul legyen viz a házban, ez bizony megér 1000, mondd, ird és olvasd: egyezer koronát.
Így is történt. Busáik János, a főváros alpolgármestere, aki tulajdonképpen a tilalmi rendeletet kiadta, mesélte el, hogy az ő házában is összeálltak a lakók, persze az ö tudta nélkül. Csak amikor már megvolt a megállapodás és a hivatalos órákon kívül is folydogált a
»megyeri pezsgő« a vízvezetékből, közölték vele, hogy a büntetéspénzből kilencven korona jut reá...
Persze csak akkor, hu. kiderül a csalafintaság... Addig pedig a házban – hivatalos nyelven – »megszűntnek tekinthető« a vízhiány... így olvasták a fejére a saját rendeletét.

Talán némi örömre adhatott végül okot, hogy:

Szentpéterfa népszavazás útján ismét Magyarországhoz kerül

Az Uj Nemzedék beszámolt róla:
Az a bizottság, amely csütörtökön átvette a magyar fennhatóság számára a sopronmegyei Ólmod községet, ma Szombathelyről a vasmegyei Szentpéterfa községbe ment, hogy ezt a községet is átvegye az osztrák hatóságoktól. Délelőtt tíz órakor érkezett meg Szentpéterfára az átvevőbizottság, melyet a zászlódiszbe öltözött falu lakossága bandériummal fogadott. Tizenegy órakor ünnepélyes Te Deum volt, tizenkét órakor pedig impozáns külsőségek között megtörtént a község visszacsatolása. Traeger Ernő dr. miniszteri osztálytanácsos, a magyar kormány képviselője vette át a magyar Imperium számára a községet lelkes beszéd kíséretében.

„Szentpéterfa községe volt az” – mondotta – amely, bár osztrák megszállás alatt állott, sohasem rettent vissza attól, hogy kitűzze a piros-fehér-zöld lobogót s a község lakosait sohasem tudták megfélemlíteni az osztrák csendőrszuronyok. Egy imádsága volt a község lakosságának: a magyar Himnusz, és a lakosok egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy Magyarország mellett tüntessenek.”

Az átadást, melynek ünngpélyességét egy kivonult gyalogos diszszázad is emelte, Taquard francia ezredes végezte, Traeger Ernő pedig Herbst Gézának, Vasvármegye alispánjának adta át a községet. Az elöljáróság tagjai és a tanítók nyomban letették a hüségesküt az alispán kezébe és ezzel a visszacsatolt községben életbelépett a magyar közigazgatás.
A község lakosai délben nagy lakomával ünnepelték meg azt az örvendetes napot, amelyen ismét visszakerültek Magyarországhoz.