Az utolsó római kori amfiteátrumot is feltárják Anatóliában
2015. július 9. 11:33 MTI
Feltárják az utolsó észak-anatóliai amfiteátrumot Zile, az ősi Zela városában, a fekete-tengeri Tokat tartományban - írja Hurriyet Daily News angol nyelvű török napilap.
Korábban
A városról elsőként Sztrabón ókori utazó, földrajztudós tett említést a Geógraphika hüpomnémata című művében. Ezek szerint Zelát a mitikus asszír-babiloni királynő, Szemiramisz alapította. Ott született az egyik legismertebb latin szállóige, a Veni, vidi, vici (Jöttem, láttam, győztem). A hagyomány szerint mindössze e három szó szerepelt Julius Caesarnak a szenátusnak küldött hadijelentésében, amikor i.e. 47-ben győzelmet aratott II. Pharnakész pontoszi király felett a zelai csatában.
Lütfi Vidinel, Zile polgármestere bejelentette, hogy szeretnék feltárni a római amfiteátrumot, amely a Lucius Cornelius Sulla (i.e. 138-i.e. 78) római hadvezér által építtetett erődtől keletre fekszik. E célból az anatóliai városvezető támogatásért fordult a török kulturális minisztériumhoz, a feltárásokat tervek szerint 2015 végén vagy a jövő év elején kezdenék. A polgármester reményei szerint az amfiteátrum, ahol színházi előadásokat és hangversenyeket tartanának, növelné a város idegenforgalmi vonzerejét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap