2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

Az ungvári vár pincéjében őrzött tárgyak révén tárul fel Kárpátalja ezredéves történelme

2017. november 22. 12:47 MTI

A mai Kárpátalja történetét a 8. századtól 1920-ig bemutató, a magyar kormány mintegy 110 millió forintos támogatásával létrehozott állandó kiállítást nyitott meg Grezsa István kormánybiztos kedden Ungváron, a vár épületében.

Az ungvári vár egy régi képeslapon
Az ungvári vár egy régi képeslapon

Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa a megnyitón elmondta, hogy az elmúlt két hónapban a Lehocky Tivadar Kárpátalja Megyei Múzeum kivitelezésében, a nyíregyházi Jósa András Múzeum szakmai támogatásával sikerült felújítani négy romos helyiséget 500 négyzetméter alapterületen, amelyekben 500 eredeti kiállítási tárgyat - a többi közt korabeli fegyvereket, öltözeteket, háztartási eszközöket, bútorokat, térképeket, pecséteket, címereket - láthat majd a közönség.

„A legnagyobb örömöt számomra az jelentené, ha itt minél több látogató, köztük magyar és más nemzetiségű diákok és tanáraik megismernék Kárpátalja múltját, beszélnének róla, s a megértés uralná a párbeszédet a kárpátaljai nemzetiségek képviselői között a jövőben” - fejtette ki a kormánybiztos. A kiállítással Magyarország a megértésre mutat példát, mert hosszú távon együttműködésre vagyunk ítélve - hangsúlyozta Grezsa István.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a nagy történelmi időszakot átfogó állandó kiállítás a magyar és ukrán fél szoros szakmai és politikai összefogásnak köszönhetően jöhetett létre, ami a két múzeum és a kárpátaljai kormánybiztosság, valamint Kárpátalja megye vezetése közötti gyümölcsöző együttműködést jelenti.

Az államtitkár kiemelte, a magyar kormány részéről, a Miniszterelnökségen belül a kárpátaljai kormánybiztosság 108,4 millió forint értékben nyújtott a támogatást a kiállításhoz. A politikus emlékeztetett arra a sokrétű támogatásra, amelyet Magyarország nyújtott az elmúlt években Kárpátalja népének a gazdaság, a kultúra terén és a szociális szférában. Tesszük mindezt azért, hogy az itt élő emberek a szülőföldjükön tudjanak boldogulni, itt alapítsanak a fiatalok családot, s a jövő generációk is itt nőjenek fel - mondta Potápi Árpád János.

Mihajlo Rivisz, a Kárpátalja megyei tanácselnök kiemelte: a történelmi tények ismerete hozzájárul a felmerülő viták rendezéséhez, új kapcsolatok kialakításához. Az ungvári vár falai között nem a nyelvek fognak egymással vitázni, hanem a történelem közös nyelve fog megszólalni - fejtette ki, megjegyezve, hogy a kiállítás megnyitásával Kárpátalja olyan kulturális kinccsel gazdagodott, amely nagyon sok turistát fog vonzani.

Vaszil Seba, a Lehocky-múzeum igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kiállítás az elmúlt hét évtized első olyan tárlata, amely hitelesen, tudományos megalapozottsággal mutatja be Kárpátalja történetét a 8. századtól 1920-ig. Elmondta, a kiállított tárgyak több mint kilencven százaléka eredeti, azokat eddig az ungvári vár pincéjében tárolták. Ismertetése szerint a kiállított tárgyak között korabeli fegyverek, harci felszerelések, öltözetek, háztartási eszközök, bútorok, térképek, képek, dokumentumok, pecsétek, címerek találhatók. Kialakítottak egy interaktív helyiséget is, ahol iskolások és egyetemisták számára tematikus és múzeumpedagógiai foglalkozásokat, filmvetítéseket szerveznek majd - emelte ki az igazgató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár