Az Újvilág meghódítására törtek, indiánok rabszolgáivá váltak a „Nap Gyermekei”

2017. május 2. 14:45

Korábban

Aki feltámasztott egy halottat

1534-ben a négy férfi csendben elhagyta a galvestoni régiót és avavares indiánoknál talált menedéket. Ekkoriban a furcsa idegenek már igazi különlegességnek számítottak a környéken. Már korábban bizonyos gyógyító erőt tulajdonítottak nekik: kezüket az indiánokra helyezve igyekeztek őket „meggyógyítani”, és imádkoztak értük, ám „orvosként” főként azután szereztek hírnevet, hogy Cadtillo több avavares fejfájását is meggyógyította. De Vaca később még nagyobb tekintélyre tett szert, amikor állítólag felélesztett egy embert, akit már halottnak hittek. A túlélők ezzel végleg kivívták az őslakosok csodálatát és tiszteletét, olyannyira, hogy akihez eljutott a hírük, elvándoroltak hozzájuk, hogy meggyógyítsák őket, és hogy áldását kérjék gyermekeikre.

De Vaca társaival együtt nyolc hónapon át élt az avavaresek között. Amikor 1535 nyarán folytatták útjukat, már mindenhol sámánokként tisztelték őket, ahova ellátogattak. Ajándékokkal és étellel halmozták el őket, és gyakran sírtak, amikor távoztak. De Vaca állítása szerint, amikor Mexikó déli részére tartottak, több száz indián csatlakozott hozzájuk, akik a „Nap Gyermekeinek” hívták a hódítókat.

Miután több száz kilométert gyalogoltak délre, az utazók irányt változtattak, és az indiánok kereskedelmi útvonalai mentén északnyugat felé, mélyen Mexikó belsejébe nyomultak. Mindannyian megtanultak több őslakos nyelvet, több tucat törzs képviselőivel találkoztak, és olyan állatokat láttak, amilyeneket európaiak soha korábban. De Vaca volt az első például, aki leírást közölt az amerikai bölényről. Hónapokon keresztül haladtak előre Észak-Mexikóban, és végül elérték a Csendes-óceán partját. 1535 végén aztán egyszer csak megpillantottak egy indiánt, aki olyan tárgyakat viselt, amelyek egyértelműen arra utaltak, hogy spanyol hódítók vannak a közelben. Végül 1536 tavaszán, Culiacán városa közelében találkoztak először spanyolokkal, akiket megdöbbentett de Vaca hosszú haja és hiányos öltözéke. Hosszan nézték, de nem mertek tőle semmit sem kérdezni.

De Vaca ekkorra már barátainak tudta be az őt és társait követő indiánokat, és féltette őket a spanyol hódítóktól, akik rabszolgává akarták őket tenni. A nemes és társai végül meggyőzték őslakos barátaikat, hogy térjenek vissza falvaikba, ám sokukat később elfogták, és rabszolgasorba döntötték. De Vaca, Dorrantes, Castillo és Estebanico végül Mexikóvárosba utazott, ahol hősöknek kijáró fogadtatásban részesültek. Egyedül de Vaca tért vissza hazájába, ahol az indiánokkal való emberségesebb bánásmódért „lobbizott”. Később Paraguay kormányzója lett, és megírta észak-amerikai élményeiről szóló visszaemlékezését, amely az első európai leírásokat tartalmazza azon terület földrajzáról, állatvilágáról, valamint az ott élő emberekről, amely később vadnyugat néven vált ismertté.