Az újonnan feltárt középkori templomban lelnek új otthonra a szútori harangok
2018. január 22. 15:19 MTI
Ünnepi istentisztelettel és jelképes utolsó harangozással búcsúztatták vasárnap a felvidéki Szútoron (Sútor) a helyi református templom két műemlékharangját, amelyek a felújítás után a magyar kormány támogatásával feltárt középkori pálos monostorban lelnek új otthonra Gombaszögön.
Korábban
A Rimaszombathoz közeli településen a harangmentést a Gombaszögi Nyári Tábort szervező Sine Metu polgári társulás aktivistái végezték a szomszédos Jánosi (Rimavské Janovce) református gyülekezetének jóváhagyásával és a Gömöri Református Egyházmegye segítségével. A műemlékmentés azért vált szükségessé, mert a korábban színtiszta magyar református település etnikai és vallási összetételét tekintve az utóbbi évtizedekben teljesen megváltozott, a helyi református gyülekezet megszűnt és a tizenkilencedik század elején épült templomuk is romossá vált.
A templomban utoljára 1982-ben tartottak istentiszteletet, azóta a templom üressé vált és ami mozdítható volt a tetőszerkezettel együtt, már rég elvitték - mondta Orosz Örs, a Sine Metu polgári társulás vezetője. Hozzátette: az, hogy a két bronz harang - amelyek közül az egyik megközelítőleg a templommal egyidős - többé-kevésbé épp állapotban eddig megmaradt, csak annak köszönhető, hogy a harangtoronyba már egy ideje nem lehetett feljutni, mivel időközben egyes szerkezeti elemeinek is lába kelt.
A harangok leszerelése alkalmából sűrű hóesés közepette tartott ünnepi istentiszteleten vasárnap mintegy másfélszázan vettek részt a romos szútori templomban. Köztük az egykori helyi református gyülekezet több tagja is, akik a környező településekről és távolabbi városokból is eljöttek elbúcsúzni a két harangtól.
A két bronz öntvényt a leszerelés után a Sine Metu raktárába szállították, ahol a következő néhány hónapban megtisztítják és felújítják őket. A harangokat a tervek szerint július 17-én újraszentelik, majd a Gombaszögi Nyári Tábor közelében lévő, a magyar kormány támogatásával tavaly megvásárolt és idén feltárásra kerülő középkori pálos monostorban helyezik majd el egy új haranglábon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap