Az Oszmán Birodalom bukása hozta el az iszlám felemelkedését
2025. január 27. 18:05 Múlt-kor
Az Oszmán Birodalom nevéhez köthető Oszmán Kalifátus mintegy fél évezreden át szimbolizálta a világ muzulmán híveinek egységét, ugyanakkor a Közel-Kelet arabsága évszázadokon át a török hatalom árnyékában tengődött. Isztambul bukása, a török „iga” első világháború utáni lerázása − habár ezt követően ideiglenesen a nyugat-európai gyarmatosítók befolyása alá került az iszlám világ − elősegítette a fundamentalista irányzatok terjedését, amelyek közös álma egy hatalmas muzulmán állam létrehozása volt.
![Mecset](/iJ9Fr/article/main/.630x1260/67186.jpg?lavid=492098)
Hívek egy kairói mecsetben
Korábban
Gyarmatosítási verseny
Habár az öreg kontinens már a 15–16. században belekezdett a gyarmatosításba, az iszlám világ a 18. század végéig mentesült e kellemetlen teher alól. Nem térhettek ki azonban a kora újkor félelmetes erejű birodalmának hódítása alól a Földközi-tenger mentén élő arabok, akik majd' négyszáz évre a muszlim hatalom egyetlen jelentős központjává váló Oszmán Birodalom alattvalói lettek.
A folyamatosan elnyugatiasodó Isztambul központosította a hatalmat, a hadurakat és minden autonóm csoportosulást felszámolt, s a 19. század elejéig sikerrel vette fel a harcot az egyre nagyobb iramban folyó európai kolonizációval szemben.
A 19. század azonban vízválasztónak bizonyult: Napóleon egyiptomi inváziója nyitotta meg igazán az iszlám világ gyarmatosítását.
A britek Indiában 1818-ban vették kezükbe a gyeplőt, míg a holland kormány már 1800-ban átvette a hatalmat a Holland Kelet-Indiai Társaságtól a délkelet-ázsiai szigetvilág felett. A franciák pedig előbb Algériában, majd Tunéziában és Marokkóban, végül az egész északnyugat-afrikai területen éreztetni kezdték, ki is az úr.
Az Oszmán Birodalom nagyságának egyik jelképe, a kelet-törökországi Isak pasa szeráj a reggeli ködben.
A 19. századra világossá vált: közel van az „Európa beteg emberének” nevezett Oszmán Birodalom − az algériai partvidéktől kezdve Egyiptomon és a Közel-Keleten át Iránig tartó − uralmának összeomlása, s vele párhuzamosan a nyugati hatalmak kolonizációjának kiteljesedése.
Az oszmánok által kinevezett kormányzók jogi és intézményi reformokat hajtottak végre az általuk ellenőrzött területeken, s felügyeletük alá vették a korábban autonómiát élvező intézményeket. A centralizáció nem a különböző népek érdekeit, hanem az állam hatékonyságának és a hadsereg ütőképességének javítását szolgálta.
A térségbe egyre jobban benyomuló nyugatiak hasonló módon próbálták ellehetetleníteni a civil társadalmak kialakulását, s mindent megtettek, hogy a Török Birodalomból kiszakított területrészek önállótlanok legyenek, s rászoruljanak a nyugat-európai „segítségre”.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0d5931ffc8c452310967291a341271a8.gif)
![Kádár](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/211.jpg)
Kádár
- Számos véletlen következtében indult el Cseh Tamás karrierje
- Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult 20:20
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt 15:05
- Hét nem mindennapi múmia 14:20
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap