Az orvosok nem tudtak mihez kezdeni az amerikai polgárháború traumatizált katonáival
2021. július 23. 08:40 Múlt-kor
Korábban
Járványos harcok
Bármilyen meglepő, de nem feltétlenül az ellenség jelentette a legnagyobb fenyegetést a harcoló alakulatokra nézve. A különböző becslések szerint a betegségekben kétszer annyian haltak meg, mint a harci cselekmények során.
A tífusz, a himlő, a kolera, a kanyaró, a malária de az egyszerű fertőzések is könnyen elérhették a katonákat, hiszen a nagy tömegben, nem megfelelő higiéniai körülmények között mozgó emberek melegágyai voltak a járványok terjedésének. A katonák 78%-a szenvedett hasmenéstől, vagy esett át valamilyen gyomorrontáson.
Azok, akik sokáig társak voltak, egyszer csak egyedül találhatták magukat, a többieket pedig elvihette a mocsárláz vagy az egyszerű kimerültség is. Utóbbit főleg a sok menetelés okozta, amely nem tűnik megerőltetőnek, ha a húsz kilométeres átlagra gondolunk.
Ám teljes menetfelszerelésben, sátrat, fegyvereket és egyéb kiegészítőket cipelve már komoly megterhelésnek számított. Több feljegyzés is fennmaradt arról, hogy a katonák egyszerűen kidőltek a menetből, olykor szívroham, de gyakran „napszúrás” miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap