Az orkán erejű szél ledöntötte a Tádzs Mahal kapuinak két minaretjét
2018. április 13. 16:56 MTI
A nagy erejű szél ledöntötte az észak-indiai Agra városában álló világhírű Tádzs Mahal két minaretjét - számolt be róla a BBC hírportálja. A szakemberek már megkezdték a világhíres építészeti alkotás helyreállítást.
Korábban
Az óránként 130 kilométeres szél erejét nem bírta a két négyméteres torony - mondták el helyi szakemberek. A két ledőlt minaret a 17. századi mauzóleum egy-egy bejáratánál állt, az egyik a királyi kapu volt. Az évente mintegy 12 ezer turista, aki felkeresi a legendás épületet, legtöbbször ezt a kaput pillantja meg először. A másik ledőlt torony a déli bejáratot díszítette. A szakemberek már megkezdték a helyreállítást.
A 17. században a Jamuna folyó partján fehér márványból emelt Tádzs Mahal messze a legismertebb indiai építmény. Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója építtette szeretett felesége, a perzsa származású Mumtáz Mahalt (palota ékessége) számára.
Az asszony 1631-ben fiatalon, tizennegyedik gyermekének világra hozatala közben meghalt, Sah Dzsehán pedig megesküdött: olyan síremléket állít feledhetetlen szerelmének, amilyent még nem látott a világ. Az épületegyüttes felépítése 22 évet és a kincstár nagy részét vette igénybe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap