Az ismeretlen rabszolgakereskedelem: „feketerigózás” a Csendes-óceánon

A „feketerigózás” elsődleges célja az volt, hogy a csendes-óceáni területeken létrejött cukornádültetvények műveléséhez legyen elegendő olcsó munkaerő – ez legfőképpen az ausztráliai Queenslandet, valamint Fidzsit, Új-Kaledóniát és Szamoát jelentette. A rabszolgákat főként átveréssel és emberrablással szerezték – A kereskedők úgy tettek, mintha egyszerű idénymunkásokként szerződtetnék őket, azonban a szerződések feltételeit végül nem tartották be. Ha szerződéssel nem sikerült tőrbe csalni a különféle szigetek lakóit, egyszerűen fegyverrel kényszerítették őket, hogy szálljanak fel a hajókra.

A rabszolgasorsra jutottakat általában kanakának nevezték, amely szó embert vagy férfit jelent hawaii nyelven. A gyakorlatban rabszolgaként bántak velük, miközben hivatalosan szerződéses munkásokként voltak számon tartva. Számos vita zajlott már és zajlik arról, hogy a kanakákat valóban lehet-e rabszolgáknak nevezni, mivel kaptak fizetséget – ez a fizetség azonban messze elmaradt az európai munkásokétól.

A legtöbb, a témában készült tanulmány szerint a kanakák első évükben évi hat angol fontnyi pénzt kaptak, amely összeget 40 évre rögzítettek, az infláció figyelmen kívül hagyásával. Mivel a Brit Birodalom területén eddigre már tilos volt a rabszolgatartás, a minimális fizetséggel már legális volt az ahhoz egyebekben igen hasonló gyakorlat.

A „feketerigózás” voltaképpen eufemizmusként jött létre a rabszolgaságra, mivel ahhoz nagyon hasonló körülmények között tartották a munkásokat. Egy kanaka leszármazottja elmondta, nagyapja arról mesélt neki, hogy „amint megérkeztek a szigetre, azt mondták nekik, nem beszélhetnek többé anyanyelvükön, és testi fenyítéssel büntették az engedetleneket”. Emellett ugyanúgy szegregálták őket a helyi társadalomtól, ahogy azt a rabszolgákkal tették korábban.

A „feketerigózás” mint ilyesfajta kifejezés nem csupán a Csendes-óceánon létezett – elterjedtté vált az Egyesült Államokban is, miután a Brit Birodalomban betiltották a rabszolgaságot (és ezzel megszűnt az atlanti-óceáni rabszolga-kereskedelem), azonban az Egyesült Államok déli tagállamaiban még legális volt. A rabszolgatartóknak új források után kellett nézniük, így az északi, nem rabszolgatartó államok felé fordult a tekintetük: az ide szökött rabszolgákat, illetve a szabadnak született feketéket rabolták el, illetve verték át és vitték délre, ahol rabszolgasorba kerültek.

A legtöbb esetben más feketéket bíztak meg a feladattal, mivel azok jobban a gyanútlan északi feketék bizalmába tudtak férkőzni, mint bármely fehér ember. A rabszolgatartóknak segítő feketéknek sokszor nem volt választásuk – vagy maguk is rabszolgák voltak, vagy szabad fekete, illetve kevert származású emberként is rá voltak szorulva a túlélés érdekében a jutalomra, amelyet a rabszolgatartóktól, illetve -kereskedőktől kaptak az átvert vagy elrabolt emberekért.

Az Egyesült Államokban a rabszolgaság Lincoln elnök általi 1863-as betiltásával minden lehetőség megszűnt az efféle gyakorlatra, azonban a feketék gazdasági viszonyai és munkavállalási lehetőségei mindannyiuk szabaddá válása után is igen kilátástalanok maradtak – a legtöbb volt rabszolga továbbra is volt gazdáinak földjén dolgozott, fizetségét pedig a termény egy részeként kapta –, azonban a „feketerigózás” megszűnt, mivel nem maradt legális piaca.

A brit parlament 1872-ben szavazta meg – a Csendes-óceánon folyó események miatti növekvő közfelháborodás hatására – a „Csendes-óceáni Szigetlakók Védelméről” szóló törvényt, amely az itteni „feketerigózást” volt hivatott megszüntetni. A gyakorlatban azonban elmondható, hogy a 20. században is folytatódott, némileg enyhébb körülmények között: a „toborzóhajókon” kötelezően voltak hivatali ügynökök, akik felügyelték a munkások összegyűjtésének törvényességét, és magát a toborzást is szigorúbb engedélyekhez kötötték. A brit fennhatóság alatt álló szigeteken pedig folyamatos járőrözés kezdődött, amely szintén az emberhez méltóbb munkakörülmények betartatását célozta meg. Hosszú időbe telt azonban, mire a munkások körülményei valóban különbek lettek a rabszolgákétól.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
• Így lett Kassa csehszlovák város
• Tíz nagy győzelem a halál fölött
• A modern remetekirályság
• Így tanították Horthyt a 2. világháború után
• A kerti szajha
• Kolozsvár román megszállása
• Az újra megtalált munkásnő
• Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma