2022. nyár: Mesebeli menyegzők
ITT támogathatsz bennünket

Az invesztitúraharc szürreális jelenete, avagy így vezekelt IV. Henrik a pápai bocsánatért

2022. január 28. 10:37 Múlt-kor

945 éve, 1077. január 28-án értek véget IV. Henrik német király gyötrelmei, amikor kinyíltak Canossa várának kapui: a későbbi német-római császár bebocsátást kapott a pápától, aki korábban kiátkozta őt. Közismert, hogy Henrik három nap és három éjjel virrasztott, imádkozott, böjtölt lábbeli nélkül, szőrcsuhában a hóviharban, azt azonban kevesen tudják, hogy e három pokoli nap előtt közel 250 kilométert tett meg a januári fagyban szintén mezítláb, amíg végre utolérte Szent Péter utódját.

 IV. Henrik vezeklése
Eduard Schwoiser festménye (részlet) IV. Henrik vezekléséről

Hatalmi harc a középkorban

A középkori Európa legnagyobb világi-egyházi konfliktusa, az invesztitúraharc első állomása VII. Gergely pápához és IV. Henrik német-római császárhoz köthető.

A 11. század közepén a pápai diplomácia egyik legfontosabb szereplőjévé emelkedő, szegény sorból származó Hildebrandra (1015/1028-1085) nagy hatással volt a Cluny bencés kolostorban fiatalon eltöltött egy év, s az ott tapasztalt értékrend nyomán világossá vált számára, hogy az egyház sürgősen reformokra szorul.

Már pápává választása előtt is gyakran felszólalt az egyház tekintélyét aláásó szimónia (a papi hivatalok áruba bocsátása), a papok nősülése és a laikus invesztitúra (az uralkodók azon joga, hogy kinevezzék az egyházi tisztségviselőket) ellen.

1073. április 22-én, II. Sándor pápa halála után foglalhatta el Szent Péter trónját, s egyházfőként radikális harcot indított az egyház elüzletiesedése, valamint a világi befolyás ellen.

A VII. Gergely nevet felvevő pápa megválasztásának módját később sokszor és sokan támadták, mert az nem felelt meg az éppen általa fogalmazott 1059-es regulának.

A széles látókörű, energikus új egyházfő kemény kézzel látott neki a reformoknak. Már 1074-ben eltiltotta a szolgálattól a nős, illetve a tisztségüket anyagi javakkal megvásárolt papokat.

Gergely legfontosabb céljának azt tekintette, hogy kivívja az egyház függetlenségét a világi hatalomtól, továbbá érvényesítse a pápai felségjogot.

Közvetlen fennhatóságot igényelt Szardínia, Korzika, a hispániai területek és Magyarország fölött, hűbérének tekintette az orosz földeket, Provence-t és Dél-Itáliát.

Továbbá foglalkoztatta az 1054-es egyházszakadás miatt keletkező problémák orvoslása, valamint a Szent Sír visszaszerzésének gondolata is.

Az 1075-ös lateráni zsinaton kiadott Dictatus papae kezdetű bullában megtiltotta, hogy a laikusok egyházi hivatalt adományozzanak, s félreérthetetlenül kinyilvánította, hogy a keresztény hierarchiában az összes uralkodó, így a császár is a pápa után következik.

A 26 éves IV. Henrik (aki ekkor hivatalosan még csupán német király volt, és csak 1084-ben nyerte el a német-római császári címet) érthető módon nem lelkesedett a kinyilatkoztatásért, hiszen a pápa gyakorlatilag a hadvezérévé degradálta.

Gergely meghirdetett elvei a pápát a világi hatalmasságok fölé emelték, így bármikor elmozdíthatta akár a Német-római Császárság vezetőjét is, de akár fel is oldhatta a császári alattvalókat hűségesküjük alól.

A pápa ezzel tulajdonképpen kihúzta a talajt a mindenkori császár alól, akinek hatalma jórészt az általa kinevezett püspökökön nyugodott.

IV. Henrik figyelmen kívül hagyta a bulla szövegét, s saját maga nevezte ki a kölni és a milánói érseket, sőt a feldühödött uralkodó Wormsba birodalmi gyűlést hívott össze, ahol a német püspökök letették Hildebrandot, aki „már nem pápa, hanem ravasz barát”.

Gergely válaszul a legfélelmetesebb fegyverhez nyúlt: az 1076-os böjti zsinaton Rómában kiközösítette és leváltotta a császárt, alattvalóit pedig felmentette hűségesküjük alól. A pápa kinyilvánította, hogy a kiközösítés egy év múlva lesz végleges és visszavonhatatlan.

A király az őt amúgy is rossz szemmel néző fejedelmekhez fordult segítségért, de azok a kiközösítést kihasználva, a triburi gyűlésen trónfosztottnak nyilvánították Henriket, amennyiben nem nyer egy éven belül pápai feloldozást.

Henrik eleinte saját erőből igyekezett megingott hatalmát megszilárdítani, azonban a nagyhatalmú fejedelmek és hercegek egyre ellenségesebben viszonyultak hozzá, központosító törekvései kútba estek, s miután már ellenkirályt is készültek ellene választani, rávette magát, hogy elzarándokoljon a pápához annak bocsánatát kérve.

Bár a korabeli viszonyokat tekintve kevésbé fontos tényező, de azért érdemes megemlíteni, hogy ha az arisztokrácia nem is, a köznép körében még mindig nagy népszerűségnek örvendett a fiatal király.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. nyár: Mesebeli menyegzők
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
IV. Henrik és kísérete Canossa kapuinál egy 19. századi ábrázoláson
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár