Az eső miatt maradt el a félelmetes magyar nyílzápor az augsburgi csatatéren
2018. augusztus 10. 10:48 Csernus Szilveszter
Korábban
Nem az első augsburgi csata
A magyar sereg azonban már megindult az Ottó által frissen meghódoltatott Bajorország ellen, így a kocka el volt vetve. Ekkor egy bizonyos Scheiern gróf kalauzolta a magyarokat Sváb- és Bajorországban. A sereg augusztus elején nekifogott az alacsony falakkal körülvett, tornyok nélküli Augsburg ostromának. A város gazdag zsákmányt ígért, ráadásul a polgárháborúban két ostrom is gyengítette, igaz, a római falakat már több helyen megerősítették.
A bajorországi Augsburg (latinul Augusta, magyar elnevezése Ágosta) rómaiak által épített, fallal körülvett városát nem először "látogatták" meg eleink. 910 júniusában IV. Lajos keleti frank uralkodó hadára mértek vereséget a magyarok, de a híres 926-os hadjárat is "elidőzött" a város ostromával a Sankt Gallen-i kaland előtt. Bajorország egyik legnagyobb városa lévén ez egyébként sem volt meglepő, hiszen a tartomány igencsak frekventált helyen feküdt a nyugati hadjáratok alkalmával.
A várost a később szentté avatott Ulrich augsburgi püspök védte, aki igyekezett lelket önteni a csüggedő lakosokba és katonákba, a magyar seregek láttán ugyanis gyakori volt, hogy menekülésbe kezdtek a félelmüket csak nehezen legyőző németek. Bár a közelharc alapvetően nekik kedvezett, a meglepetésszerű támadás, a gyorsaság és a süvítő nyílzáporok már hírből kikezdték a nyugati harcosok harci szellemét. Némely kútfő ostromgépeket is említ, de az általános vélekedés szerint itt nem szabad hatalmas tákolmányokra, katapultokra, ballisztákra gondolni, csupán a legegyszerűbb eszközökről volt szó.
A Lech-parti város keleti kapuja ellen 955. augusztus 8-án intéztek először rohamot a támadók.
Némely forrásból értesülhetünk róla, hogy Ottó egyik ellenlábasa, a száműzött bajor herceg, Reisenburgi Berthold árulta el a magyaroknak, hogy a király rohamtempóban megérkezett seregével a város felmentésére. A magyarok hamarosan felhagytak az ostrommal, és arra készültek, hogy megütköznek a birodalmi haddal.
Augusztus 9. a Lech-mezei csata előkészületeivel és kölcsönös felderítésekkel telt. A csata leírását több forrás is ismerteti (a legismertebb ezek közül Widukind szász krónikája). Ottó birodalmi hadát nyolc légióra osztotta (ez mai fogalmainkkal hadosztályra vagy ezredre hasonlított, semmint római jellegű szerveződésre). Az első hármat a szűken vett pátriájukat védő bajorok alkották, élén Henrik tisztjeivel, (maga Henrik ekkor már otthon feküdt halálos ágyán). A negyediket alkották a közben a király hűségére visszatért Vörös Konrád vezette frankok, az ötödik volt Ottó légiója, a hatodikat és a hetediket svábok, míg a nyolcadikat a szövetséges csehek tették ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap