Az esélytelen Napóleontól a hoppon maradt Churchillig – a legrosszabb politikai jóslatok
2016. november 8. 12:35
Korábban
Az újság, amely becsapta olvasóit
Az egyik leghírhedtebb téves előrejelzést 1948-ban egy sokak által ismert fotó (a cikk nyitóképe) is megörökítette, amelyen az elnökválasztást megnyerő Harry Truman a Chicago Daily Tribune számát tartja a kezében, amelyen a következő szalagcím olvasható: „Dewey legyőzte Trumant”.
„Minden közvélemény-kutatás Dewey győzelmét mutatta, azonban leálltak velük [a felmérésekkel] néhány héttel a választás előtt” – mondta Lichtman. Miután a választás napjának korai eredményei továbbra is Dewey győzelmét vetítették előre, a chicagói lap vette a bátorságot, és a fenti címlappal küldte nyomdába a lapot. Nem kellett volna.
Bár a második ciklusáért induló (az elsőben az elhunyt FDR helyett került az elnöki székbe) Truman népszerűtlen elnök volt, Lichtman szerint még mindig rendelkezett bizonyos vonzerővel. Mint a kutató kifejtette, Amerikát a szabad világ új vezetőjévé tette, az országban viszonylagos nyugalom uralkodott, Dewey azonban karizmatikusabb jelölt volt nála, ám ez végül nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy legyőzze Trumant.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20