2023.tavasz: Régi csibészek
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az embermentő Jane Haining története

2022. december 11. 10:40 Szécsényi András

A holokauszt történetében – Raul Hilberg amerikai történész tipológiáját követve – a vészkorszakhoz való viszonyulást tekintve három csoportot különböztethetünk meg: az áldozatokat (victims), az elkövetőket (perpetrators) és a passzív szemlélőket (bystanders). 

Haining

Az utóbbi időszakban azonban, elsősorban a jövő nemzedék tanulságára, erkölcsi okokból – hiszen jól ismert a babiloni Talmudból származó mondás: „aki egy életet megment, a világot menti meg” – előtérbe került egy negyedik csoport: az embermentőké (rescuers). Jane Haining közéjük tartozott.

A magyarországi zsidóüldözés és a vészkorszak históriájában az embermentők, az üldözöttekért aktívan kiálló, őket segítő személyek a társadalmon belül elenyésző kisebbséget alkottak.

A két világháború között jelentkező politikai antiszemitizmus, amely az 1930-as évek elejétől a náci Németország hatására megváltozott és kiteljesedett, megmételyezte a tömegeket.

Később, 1944-ben a Sztójay-kormány és közigazgatási apparátusa több száz zsidóellenes rendeletet adott ki, a többségi keresztény lakosság pedig a zsidók (vagy a hatályos jogszabályok értelmében annak tekintett keresztények) gettóba terelését és deportálását is közönnyel fogadta.

Mindez egyrészt megfélemlítettségből, másrészt a megüresedett egzisztenciák megszerzésére irányuló törekvésből vagy éppen a szélsőjobboldali eszmékkel való rokonszenvből táplálkozott.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. téli számában olvasható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2023.tavasz: Régi csibészek
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár