2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az első magyar űrutazást élhetik át testközelből a látogatók Szentesen

2019. június 17. 10:20 MTI

Az első magyar űrutazásról és az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan életútjáról nyílik interaktív, ismeretterjesztő kiállítás a szentesi Koszta József Múzeumban szombaton, a Múzeumok éjszakáján – tájékoztatta a közgyűjtemény igazgatója hétfőn az MTI-t.

Farkas László elmondta, hogy az őszig látható tárlat teljes spektrumában igyekszik körbejárni az 1980-as űrút történetét úgy, hogy tudományos-ismeretterjesztő igényességgel ad betekintést az Interkozmosz program történetébe. A Szovjetunió vezette űrkutatási együttműködés tette lehetővé, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe.

A magyar űrhajósjelöltek kiválasztása a vadászpilóták közül 1977 tavaszán Kecskeméten, a Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben (ROVKI) kezdődött. A jelöltek körét négyre szűkítették, akik közül ketten – Farkas Bertalan és Magyari Béla – a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt 1978 és 1980 között.

A látogatók élő közelségből ismerhetik meg Bajkonurt, azt a települést, ahonnan Farkas Bertalan űrhajójával lélegzetelállító magasságba repült. A 950 négyzetméter beépített felületű, nagyívű, interaktív tárlaton Farkas Bertalan életútja mellett kézzel is tapinthatóak lesznek a kecskeméti repülőkórház azon műszerei, amelyekkel a magyar űrhajósjelöltek kiképzése folyt.

Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án – magyar idő szerint – 20 óra 20 perckor indult a világűrbe a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén. Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut-6 űrállomással, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket.

A tárlat látogatói megismerkedhetnek az űrállomással, megtekinthetik a magyar űrutazó relikviáit, illetve a kiállításban planetárium és VR-szoba kínál izgalmas élményeket.

Különlegesnek ígérkezik a tárlat szombati megnyitója is, a Múzeumok éjszakáján hallhatja először a közönség Kertész Ákos ütőhangszeres művész erre az alkalomra komponált művét, amelyet a Fire Birds tűzzsonglőreinek előadása kísér.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár