2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az előre tervezett létszám sokszorosát sikerült kimenteni Calais-ból és Dunkerque-ből

2023. május 26. 13:20 Csernus Szilveszter

Szövetséges diadal?

A Dynamo-hadműveletet nem tekinthetjük igazán egyik harcoló fél győzelmének sem. Bár 338 226 brit, francia és belga katonát sikerült megmenteni, Churchill világhírűvé vált június 4-i parlamenti beszédében („Harcolni fogunk a tengerpartokon...”) kijelentette, hogy „evakuációkkal nem lehet háborúkat nyerni”.

A művelet sikerét a brit, mint hajósnemzet a legbüszkébb fejezetei egyikeként tartja nyilván és nem véletlenül: a brit tengeri fölénynek köszönhető, hogy mindössze 40 ezer (zömmel francia) katona került hadifogságba a Dunkerque-i katlanban – jóval kevesebb, mint a kimenekítettek száma.

A sikert csak nehezítette, hogy a brit flotta 220 rombolójának zöme nem Anglia, hanem a Brit Birodalom védelmével volt elfoglalva Kanadától Szingapúrig.

Kulcsfontosságú volt, hogy a német haditengerészet a sebeit nyalogatta a nagy erőfeszítést igénylő norvégiai offenzíva után. Ugyanakkor a Lufftwaffe sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: az evakuációs flotta háromnegyede túlélte az akciót, a tengerbe veszettek száma mintegy kétezerre tehető.

Flandria elfoglalását követően nyílt meg az út Hitler fő célja felé: ekkor kezdődött csak a franciaországi csata második felvonása. Sokan – már a kortársak is – Dunkerque eleste után keresztet vetettek Franciaországra, ami elképesztőnek tűnhet, ugyanis a térképre ránézve láthatjuk, hogy a Dynamo-hadművelet végén Franciaországnak még csak az egytizedén vetették meg a lábukat a németek.

De a páncélosok lendületének az Angliából újból a frontra szállított 110 ezer francia sem állhatta útját. Tíz nappal Dunkerque után elesett Párizs; június második fele pedig újabb evakuációkkal telt: Le Havre (Cycle-hadművelet), a Csatorna-szigetek (a Brit Korona egyetlen németek által elfoglalt területe), Cherbourg, Saint-Malo, Brest, Saint-Nazaire, La Pallice, La Rochelle, Bayonne és Saint-Jean-de-Luz kikötőiből további kétszázezer katonát és civilt evakuáltak (Ariel-hadművelet), jelezvén: Nagy-Britannia innentől egyedül folytatja a háborút.

A hadműveletek Churchillt igazolták, aki már június 4-i beszédében is a szigetország védelmét tekintette elsődlegesnek, ami körmönfontságáról tett tanúbizonyságot, ugyanis ahogy Franciaország elveszett, az angliai csata vette kezdetét.

A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár