A régi pártközponti legenda szerint 1956. november 4-én a szolnoki pályaudvaron odalépett egy fiatalember Kádár János mellé, hogy 1971-ig ott is maradjon. Még ha van is ebben egy jó adag túlzás, Erdélyi Károly és a Magyar Szocialista Munkáspárt első számú vezetője közötti, különlegesen szoros kapcsolat tény. A „fogadott fiú” váratlan halála nyomán aztán újabb történetek kaptak szárnyra: valóban öngyilkosságot követett el? Ha igen, miért tette? Ha nem, akkor…? Mára e találgatások feledésbe merültek, Erdélyi Károly neve és személye is kikopni látszik az emlékezetből. Ezért is indokolt szemügyre venni az életútját, és amennyire lehet, rendet tenni a tények és a pletykák között.

„Kiskoromtól nagykoromig…”

A népdalt nem ok nélkül idézzük: Erdélyi Károly „jászkunsági gyerek” volt, Túrkevén született 1928-ban. Apjáról önéletrajzában annyit ír, hogy hetvenéves korára kilencholdnyi földet mondhatott magáénak, ő ennek – és az elemi iskolai tanító szavának – köszönhetően tanulhatott tovább. A polgári iskola elvégzése után, 1943-ban lehetősége nyílt rá, hogy államköltségen tanítóképzőbe iratkozhasson Jászberényben, amire mindenekelőtt az anyja bírta rá. Az első képzős év után, 1944 áprilisában visszatért szülőhelyére.
1945 tavaszán a szovjetek a Tisza-hidak újjáépítéséhez igénybe vették munkaerejét – később erre úgy emlékezett, hogy ő maga jelentkezett egy felhívásra, majd neveltetésére hivatkozva még hozzátette: „1945-ben nem találtam meg rögtön az utat a Párthoz”. Az év nyarán bátyjához költözött Budapestre, és kocsis lett egy fuvarozónál. Az új tanév megindulásakor mégis visszaült az iskolapadba, a budai tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Az úttörőmozgalom aktivistája lett, a pártba nem sokkal az érettségi előtt, 1948. februárban lépett be.

Első munkahelye a pártfunkcionáriusok gyermekeinek óvodai elhelyezését biztosító Rákosi Mátyás Gyermekotthon volt, onnan javasolták 1948 novemberében ösztöndíjra a Szovjetunióba. A leningrádi pedagógiai főiskolára került, az államvizsgát a tervezettnél korábban, már 1953 nyarán letette, így amikor tanévkezdéskor Budapesten munkára jelentkezett, már be volt töltve minden álláshely. A Külügyminisztérium Politikai Főosztályának vezetője, Sík Endre lett figyelmes a fiatal káderre, és kezdeményezte a tárcához vételét. Erdélyit a szovjet, majd a délkelet-európai ügyekkel foglalkozó osztályokon foglalkoztatták, elsősorban orosztudása okán. Gyors karriert futott be: 1955-re a szovjet osztály vezetője és a minisztériumi párt-végrehajtóbizottság tagja lett. 1956 tavaszán külszolgálat következett a moszkvai nagykövetség tanácsosaként.

A forradalom kitörése után a kint tanuló párt-, katonai és belügyi funkcionáriusok hazatérését készítette elő, majd megtették az október 27-én útnak indított csoport helyettes vezetőjének. 31-én jelentkezett a Bem rakparton, ám önéletrajza szerint a forradalmi bizottság mint „sztálinistát” kizavarta az épületből. A következő napokat több elmenekült pártvezető társaságában a tököli repülőtéren töltötte, onnan vitték november 3-án Szolnokra, ahol Kádár János mellé „lépett”.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2025. tavasz számában olvasható.