Az elefánt, aki úgy döntött, úszik egyet
2015. július 27. 09:17
Derek Tait történész jóvoltából soha nem látott fotók kerültek napvilágra Juliáról, az elefántról, aki 1923. július 7-én egyszer csak úgy döntött, úszik egyet. Julia egyike volt annak a két elefántnak, akiket a Bostock and Wombwell Menazséria állatállományának tagjaként Cornwall megyéből Devonba szállítottak a Tamar folyón. Julia azonban nem kért a rabságból: elszakította a láncát, leugrott a torpointi (Cornwall megye) kompról, és belevetette magát a Tamarba. Bár gondozói joggal aggódtak miatta, az állat végül szerencsésen megúszta a kalandot.
Korábban
Derek Tait a képekre, valamint a különös esetről beszámoló, a Western Morning News című lapban 1923. július 9-én, hétfőn megjelent tudósításra újságarchívumok böngészése közben bukkant rá. A korabeli tudósítás szerint az ugrás után Julia mintegy másfél percen át a víz alatt maradt. Amikor azonban már mindenki úgy gondolta, hogy az elefánt vízbe fulladt, hirtelen felbukkant a habok közül. Julia ezt követően Torpoint felé úszott, ám amikor már közel volt a parthoz, meghallotta a gondozói hangját, és engedelmesen a komp felé kezdett el közeledni. A sodrás azonban erős volt, és fennállt annak a veszélye, hogy az elefánt megfullad.
Ezután egy kis hajó tűnt fel, amelynek a kapitánya először - félreértve a helyzetet - Cornwall felé kezdte el visszairányítani az állatot, majd felvette Julia kompon tartózkodó gondozóit a hajójára. Bár az elefánt nem volt hajlandó elfogadni a segítséget, végül az egyik gondozónak sikerült egy láncot a nyakára hajítani. Julia azonban ezzel sem törődött, és végül - komolyabb sérülés nélkül - kiúszott a partra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.