Az éj leple alatt taszították szolgasorba a Rákosi-korszak „osztályidegen elemeit”
2022. június 22. 18:00 MTI
Korábban
Népességgondozás és telepesek
A rendkívül brutalitással végrehajtott kitelepítésre hivatalosan a megtévesztést szolgáló „népesség-gondozás”, az elhurcoltak megnevezésére a „telepes”, „telepített” kifejezést használták.
A 12 munkatáborból álló „szociális” táborrendszert a „K”, azaz különleges őrsök, kutyás-fegyveres rendőrök őrizték.
A családokat embertelen körülmények között, többnyire mezőgazdasági épületekben, barakkokban, istállókban helyezték el fűtés, áram és vezetékes víz, orvosi ellátás nélkül. Az építmények „lakhatóvá” tétele a kitelepítettek feladata volt, ezért kezdetben a szabadban éltek.
„A magyar gulág” – rekonstruált barakk a Recski Nemzeti Emlékparkban, 2020 (kép forrása: MTI/Komka Péter)
Aki betöltötte a 12. életévét, annak napi 12 órát kellett dolgoznia, miközben az őrök folyamatosan bántalmazták, megalázták őket. A zárt területet engedély nélkül nem hagyhatták el, látogatókat havonta egyszer, az őrparancsnok engedélyével fogadhattak.
A mindennemű ellátás és anyagi jövedelem nélkül maradt emberek az első időszakban csak azért nem haltak éhen, mert – a hatalom cinikus számításai ellenére – a befogadásukra kényszerített családok segítették őket.
A kitelepítéseknek Sztálin halála után a Nagy Imre-kormány 1953 júliusi amnesztia-rendelete vetett véget.
A táborokból az év októberéig hétezren szabadultak, de elkobzott vagyonukat nem kapták vissza, sokan még eredeti lakhelyükre sem térhettek vissza és titoktartási kötelezettség terhelte őket.
Az átélt borzalmaktól soha nem múló lelki sebeket szerzett túlélőket másodrendű állampolgárként kezelték, mintha önhibájukból hurcolták volna el őket. Megaláztatásaikról, szenvedéseikről és veszteségeikről csak a rendszerváltás után beszélhettek, képviseletük érdekében 2000-ben egyesület alakult.
A kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések emlékére, 2012. március 12-én az Országgyűlés határozatot fogadott el a kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről.
Az 1950–1953 között kitelepítettek emlékére Budapesten, a Tabánban 2010-ben központi emlékművet állítottak, a tervek szerint a Hortobágyon látogató- és emlékközpontot avatnak majd fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap