Az amerikai elnökök hét legérdekesebb beiktatási beszéde
2018. augusztus 30. 12:49 Múlt-kor
Korábban
A legrövidebb
A legrövidebb, mindössze 135 szóból álló beiktatási beszédet a második elnöki mandátumát megkezdő George Washington mondta el 1793. március 4-én, ami a következőképpen hangzott: „Polgártársaim, ismét meghallottam hazám hívó szavát, hogy betöltsem az első államférfi funkcióját. Elérkezvén a megfelelő idő, ezúton szeretném kifejezni, hogy milyen nagyra tartom azt a rendkívüli megtiszteltetést és bizalmat, amelyet belém helyezett az egyesült Amerika népe. Az Elnök bármilyen hivatalos cselekedete előtt az Alkotmány megköveteli a hivatali esküt. Ezt az esküt teszem most, a ti jelenlétetekben: Ha pedig kormányzásom alatt valaha is úgy találtatnék, hogy a Kormányom bármikor tudatosan vagy szándékkal megsértenéné ezeket a rendelkezéseket, úgy érjen engem (a kijáró alkotmányos büntetések mellett) mindazok szemrehányása, akik tanúi ennek az ünnepi ceremóniának.”
Mint oly sokszor, Washington ezzel is hagyományt teremtett: az őt követő újraválasztott elnökök ugyanis a második alkalommal általában jóval rövidebb szónoklatokat intéztek híveikhez. Erre Abraham Lincoln adott ésszerű magyarázatot, amikor arról beszélt, hogy egy rövidebb beszéd sokkal megfelelőbb erre a célra, mivel a négy éven át kiadott deklarációk és dagályos előadások felemésztik az emberek energiáját, ezért már nem nagyon van értelme újat mondani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült 19:06
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József 17:05
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon 16:05
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! 15:10
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti 14:20
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő 13:20
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága 09:50
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap