Az akadályúszástól a kötélmászásig – 10 elfeledett olimpiai sportág
2021. július 23. 09:31 Múlt-kor
Korábban
Roque
A roque csupán az 1904-es St. Louis-i olimpián szerepelt a versenyszámok sorában, s csak egyetlen ország, az Egyesült Államok nevezett rá, így három amerikai állt egymás mellett a dobogón. Az első helyet Charles Jacobus, a másodikat pedig Smith Streeter szerezte meg, a bronzérem Charles Brown nyakába került. A játék a krokett egy amerikai változata, igen népszerű volt a XX. század első felében, az optimista szólamok akkoriban a század játékának nevezték. A versenyszámot kemény homokon vagy agyagon játszották, az 1880-as években vált divattá a tengerentúlon.
Motorcsónakverseny
A vízi motorcsónakázás szintén csak egyszer szerepelt az olimpiai játékok között, az 1900-as versenyeken csak bemutatták, míg hivatalosan az 1908-as londoni játékokon volt jelen. Bár az egész verseny ideje alatt viharos szél fújt, a rossz időjárási körülmények ellenére is befejezték a futamot.
Három kategóriában nevezhettek az országok: az „A” osztályban, ami egy nyílt futamnak számított, a „B”-ben, amelyen a két méter hosszúságot el nem érő hajók és a „C”-ben, amelyen 6,5-8 méteres hajók indulhattak. Franciaország nyerte az „A” kategóriát, a másik kettőben pedig brit versenyzők diadalmaskodtak. A londoni játékok után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a vízi motoros verseny nem illik a játékok sorába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap