Az 1755-ös, Lisszabont romba döntő földrengés nyomaira bukkantak egy karib-tengeri szigeten
2017. szeptember 22. 17:08
Az 1755. november elsejének reggelén Portugáliától délnyugatra kialakuló földrengés Nyugat-Európa egyik legnagyobb katasztrófáját okozta. A 8-8,6-os rengés a legjelentősebb pusztítást a portugál fővárosban, Lisszabonban végezte. A gazdag kereskedőváros soha többé nem nyerte el régi fényét. Több beszámoló is állítja, a földrengés és a következtében kialakuló cunami nem csupán a környező területeken fejtette ki pusztító hatását, hanem „átkelt” az Atlanti-óceánon, és eljutott a karibi térségbe is. Ugyanakkor mindezidáig semmilyen bizonyítékot nem találtak a szökőár tengerentúli tevékenységéről. Most egy geofizikus rálelhetett valamire.
Korábban
1755. november 1-én, Mindenszentek napjának reggelén Lisszabon város polgárai az ünnepi misét hallgatták szerte a város templomaiban. Sokáig semmi nem utalt arra, hogy a portugál főváros élete rövidesen gyökerestül át fog alakulni. 9.40-kor aztán egy rendkívül erős, a Richter-skálán 8-as (egy másik becslés szerint 8,6-os) erősségű földrengés rázta meg a 275 ezer fős lakosságával Európa negyedik legnagyobb településének számító Lisszabont és a város addig ismert formájában egy csapásra megszűnt létezni.
Szemtanúk beszámolói szerint a földrengés alig hat percig tartott, de ezalatt sorra leomlottak a város templomtornyai, maguk alá temetve az épületekben tartózkodó híveket, míg az utcákon több méter hosszú repedések nyíltak. Nem sokkal később, 10.00-kor, majd délben újabb utórengések rázták meg a várost, tovább fokozva a pusztulást. Ezzel azonban még nem volt vége.
A leomló templomok és épületek gyertyái és egyéb fényforrások kisebb tüzeket indítottak szerte a városban, amelyek fokozatosan hatalmas tűzvésszé álltak össze. Az utcákat és köztereket ellepő menekülők miatt nem nyílt lehetőség az oltás megszervezésére. Lisszabon öt teljes napig lángolt. A lakosság megpróbált menedéket keresni a tengerparton és a Tejo folyó torkolatában horgonyzó hajókon. De még csak ezután, órákkal később jött a legrosszabb: a földrengések következtében három cunami is elérte a várost. Óriás hullámok csaptak ki a Tejo folyóból és elöntötték a város alsó részét. A cunami végigpusztította a partvidéket és a folyótorkolatot, az épületeket összelapította, a lakónegyedeket elöntötte, a hajókat felborította és elsüllyesztette.
A vízoszlop magassága Lisszabonnál 6 méterre tehető, de egyes partszakaszon – a becslések szerint – ezt többszörösen meghaladhatta. Hatását a környező országokban is érzékelték. A hullámhegy csökkenő intenzitással elérte Franciaország, Nagy-Britannia, Írország, Belgium és Hollandia partjait, míg Gibraltárnál a Földközi-tenger 2 métert emelkedett. A cunami délutánra átkelt az Atlanti-óceánon, és egyméteres tengerszint-emelkedést okozott az Antillák szigetvilágában.
A sors furcsa fintoraként a cunamik nem oltották ki a lisszaboni lángokat. Mire a katasztrófák sora véget ért, a portugál főváros 85%-a romokban hevert, a legóvatosabb becslések szerint is legalább 15 ezren vesztették életüket, az anyagi veszteség pedig felbecsülhetetlen volt. A földrengés feltételezett epicentruma Portugália délnyugati csücskétől, St.Vincent-től 200 kilométerre nyugat-délnyugatra, az Atlanti-óceánban lehetett. A legnagyobb pusztítást délnyugat Portugália legnépesebb településén, a fővárosban okozta. A gazdag kereskedőváros soha többé nem nyerte el régi fényét. Több beszámoló is állítja, a rengés, pontosabban a következtében kialakuló cunami nem csupán a környező területeken fejtette ki pusztító hatását, hanem „átkelt” az Atlanti-óceánon, és eljutott a karibi térségbe is. Ugyanakkor mindezidáig semmilyen bizonyítékot nem találtak a szökőár tengerentúli tevékenységéről.
Jean Roger geofizikus csapatával már két éve kutatja az 1755-ös földrengés nyomait a Karib-tenger keleti részén fekvő Martinique szigetén, Franciaország tengerentúli megyéjében. Fort-de-France városában történt ásatása során különös üledékrétegekre bukkant: mintegy 1,3 centiméteres vastagságú fehér homokrétegre 7,5 centiméteres fekete homok volt rárakódva. A szokatlan rárakódásról a vizsgálatok során megállapította, hogy 1726 és 1783 között keletkezett. Az egyetlen esemény ebben az idősávban, amely felelős lehetett ezért, az 1755-ös földrengés volt.
A fehér réteg, amelyben számos kagylótörmeléket mutattak ki, több mint valószínű, hogy a közeli öböl korallzátonyából származtatható. A vastagabb és sötétebb rétegről sokáig ötletük sem volt a kutatóknak, hogy honnan érkezhetett, mígnem néhány napja megjött a megváltó gondolat: Martinique szigetét átszelő folyó hordalékából származik. A folyóban található vulkanikus eredetű iszapból vett minták megegyeztek a 7,5 centiméteres fekete homokréteggel.
Jean Roger és csapata úgy véli, az Európából érkező cunami egyfajta vájatot okozott a folyó mentén, a hatalmas hullám keresztülrobogott a mangrove ültetvények csatornáin, és hordalékát – amelynek egy része a folyóból származott – lehelyezte azon a területen, ahol a kutatók most feltárták. E bizonyíték a geofizikus szerint perdöntőnek bizonyul, most már egyértelműen kijelenthetjük, hogy az 1755-ös portugáliai földrengés okozta cunami elérte a Kis-Antillákat, vagyis a Karib-tenger szélét is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
- Elkezdődött a nevezés a Kecskeméti Animációs Fesztiválra tegnap
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla tegnap
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére tegnap
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött 2024.11.20.
