A „szegények orvosát” éjjel is felkelthették, és csak egy Miatyánkot kért fizetségül a gyógyításért
2023. október 28. 10:36 MTI
Korábban
Köpcsényből Körmendre
Családi vagyonából hatalmas összegeket áldozott a köpcsényi, majd a körmendi kórház felszerelésére és működtetésére. A legszínvonalasabb műszereket szerezte be, Köpcsényen önálló laboratóriumot alakított ki, amely a századfordulón még a nagyobb kórházakban is ritkaságnak számított. A nagyvárosi intézményekhez mérhető betegforgalmat bonyolított le, sokszor naponta 80–100 páciens kereste fel, és több szemműtétet is elvégzett.
Gondoskodása a gyógyításon túl a betegei közérzetére is kiterjedt. Köpcsényben kuglipályát állíttatott fel a gyógyulás útjára lépett betegeinek, a katonákkal pedig levelezőlapot íratott, hogy családjaikkal kapcsolatban maradjanak.
Akadtak azonban szakmai irigyei is, akik úri passziónak tartották gyógyító munkásságát és azt tanácsolták neki, vállaljon valami országos szerepet ahelyett, hogy konkurenciát csinál a szegény körorvosoknak.
Az első világháború alaposan megbolygatta a család életét. A háború alatt a behívott köpcsényi körorvost helyettesítette, amivel nagy terhet vállalt magára. A visszaemlékezések szerint példamutató lelkiismeretességgel látta el körorvosi feladatait: éjjel álmából is felverhették, és fagyban, sárban is elindult, ha beteget kellett ellátni.
A körmendi kastély (Kép forrása: Wikimedia Commons / Thaler Tamás/ CC BY-SA 3.0)
Az országban végbement változások nem egyeztek politikai nézeteivel. Meggyőződéses legitimista és Habsburg-párti volt, elutasította a Károlyi-kormányt, a Tanácsköztársaságot és a Horthy-rendszerhez is hasonlóképpen viszonyult. 1921 tavaszán Körmenden fogadta IV. Károlyt annak puccskísérlete idején, ezzel azonban közéleti gesztusai ki is merültek, a háború után is csak az orvoslásnak élt.
Mivel Köpcsény Ausztriához került, Batthyány-Strattmann Körmendre helyezte át működési székhelyét. A századfordulón a magyar falvakban a szembetegségek komoly gondokat okoztak, Körmenden már kifejezetten szemkórházat rendezett be, rendelője a családi kastélyban nyílt meg, amely ezáltal gyakorlatilag nyitottá vált betegei előtt.
Boldog László földi maradványai a németújvári ferences kolostortemplom oldalkápolnájában (Kép forrása: Wikimedia Commons / Thaler Tamás / CC BY-SA 3.0)
Miközben a legszegényebbeket gyógyította, tekintélyes szakkönyvtárat is alapított, járatta a külföldi és hazai folyóiratokat és maga is közölt cikkeket. Tudományos képzettségét továbbra is a gyakorlatban kamatoztatta.
A korabeli fényképek tanúsága szerint kórházában villanyvilágítás és telefon működött. Volt női-, férfiosztály, járóbeteg-rendelő, röntgenszoba, laboratórium, fertőtlenítők, fürdőszobák, ruhatárak, konzíliumterem, konyha, házi kápolna, halottas kamra, ravatalozó, boncterem és orvosi lakás.
A források szerint Körmenden évente átlag 5 ezer betege volt, körülbelül 1700 hályogot operált, összes szemműtétét pedig 3000-re teszik, háborús működését is beleszámítva összesen 20 ezer műtétben vállalt szerepet. A fáradhatatlan orvos 1931-ben hunyt el, önfeláldozásának elismeréseként 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.