Anyósára panaszkodik egy asszony a 4000 éves ékírásos táblán
2015. július 21. 15:02
A régészeket is megdöbbentették a közép-anatóliai Kültepe-Kaniş-Karum bronzkori kereskedelmi kolónia területén feltárt, mintegy négyezer éves táblák, amelyek közül néhány a nők jogairól szólnak, mások a gyermekek örökbefogadásáról rendelkeznek, ám például van egy levél, amelyben egy asszony panaszkodik az anyósára.
Korábban
A közép-törökországi bronzkori településen található halomsírt 1948-ban kezdték feltárni. Az elmúlt évtizedekben felfedezték a kereskedelmi kolónia központját, ahol a kutatások szerint Anatólia írott történelme elkezdődött, s kiderült, hogy a térség egyik legnagyobb ókori városszerkezetéről van szó. Az ásatás már eddig sem volt egyhangú, tavaly például egy babacsörgő, valamint egy szamár eladásáról szóló agyagtábla fordult ki a régészek ásója nyomán.
A 2015-ös ásatási szezon a múlt hónapban vette kezdetét. „A helyszín nem csupán azért lenyűgöző, mert a felbecsülhetetlen értékű agyagtáblák új információkat mesélnek az asszírok kereskedelméről, hanem azért is, mert a korszak helyi társadalmi életének jellegzetességeiről és egyes magánszemélyek különböző személyes problémáiról is szólnak” - magyarázta Fikri Kulakoğlu, az Ankarai Egyetem munkatársa, a feltárás vezetője.
„A nők jogaitól kezdve a gyermekek örökbefogadásán át az éppen megszülető gyermekek megrendezett házasságáig bezárólag az agyagtáblák a négyezer évvel ezelőtti Anatólia különféle civilizációs és társadalmi vonatkozásaira mutatnak rá. Többek között találtunk egy érzelmekkel teli, a feleség által a férjnek írt üzenetet, illetve egy levelet is, amelyben egy másik asszony az anyósára panaszkodik. Ezek valóban nem mindennapi leletek” - tette hozzá.
Mindezidáig 23 500 darab ékírásos táblát találtak Kültepében, „amely tulajdonképpen az anatóliai felvilágosodás központja, ugyanis a térségben először itt alakult ki legkorábban az írástudás, hamarabb, mint Nyugat-Anatóliában” - fogalmazott Kulakoğlu, aki hangot adott azon reményének, hogy néhány éven belül az UNESCO világörökségi listáján láthatjuk újra a bronzkori kereskedelmi telepet. A kültepei ékírásos agyagtáblák mintegy 90 százalékát már meg lehet tekinteni az ankarai Anatóliai Civilizációk Múzeumában, néhány pedig a helyszínen lesz kiállítva.
A most feltárt agyagtáblák i. e. 2000-ből származnak, abból az időből, amikor az anatóliai államok közül az Kaniş Királyság volt a legerősebb. Mindezidáig Kültepe csupán egy kis területe lett feltárva, az egész városban a kutatók becslése szerint mintegy 70 ezer fő lakhatott. A régészek a feltárások eddigi sebességét tekintve ironikusan így fogalmaztak: „ötezer évig is eltarthat, mire az egész régészeti helyszínt feltárjuk”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap