Anglia „újra feltalált” sárkányölő védőszentje, Szent György
2019. április 23. 14:37 Múlt-kor
Szent György világszerte Anglia legfőbb szentjeként ismert, a hagyomány szerint I. (Oroszlánszívű) Richárd (ur. 1189-1199) és keresztesei tették hazájukban népszerűvé. E narratíva szerint mire III. Eduárd (ur. 1327-1377) 1348-ban megalapította a híres Térdszalagrendet, melynek György a védőszentje, a szent már az angol nép által is széles körben tisztelt volt. Ezt az elméletet azonban több mint húsz éve megcáfolták.
Korábban
Amikor III. Eduárd különleges, saját maga válogatta, lovagi erényeket valló társaságát létrehozta, egyúttal kijelölte szellemi székhelyéül saját születési helyét, Windsor várát. Az itteni, addig Szent Eduárd oltalmába ajánlott kápolnát újraszentelte Szent Györgynek. Leveleiben Szent Györgyöt „Krisztus leglegyőzhetetlenebb bajnokaként” jellemzi, „akinek nevét és védelmét hívja segítségül az angol nép, különösen háború idején.”
Mindez úgy tűnik, erős túlzás volt akkoriban. Napjaink történetírása amellett, hogy elismeri III. Eduárd egyedülálló szerepét Szent György az angol királyi udvarban élő kultuszának létrehozásában, megkérdőjelezi a szent népszerűségét az angol nép körében ugyanebben a korban. Eduárd és lovagjai valóban nagyon imádhatták Györgyöt, kultusza csupán a 15. századtól és V. Henrik (ur. 1413-1422) győzelmeitől kezdett igazán nemzeti jelleget ölteni. Továbbá habár egyértelmű, hogy III. Eduárd fiatal korától nagy tisztelője volt Szent Györgynek, az is szembetűnő, hogy a kultusza iránti érdeklődés már fennállt egy ideje az angol királyi és arisztokrata körökben trónra lépése előtt is.
Szent György kultusza, amely a Földközi-tenger keleti partvidékén jött létre a 4. században, két szakaszban érkezett meg Angliába. Szent Györgyöt ismerték már az angolszászok is, de kizárólag eredeti alakjában, korai keresztény vértanúként. E korból elenyésző számú a rá való írásos utalás, eme alakjában sosem volt népszerű, és egyes nagy formátumú írástudók, mint például Beda Venerabilis, bizonytalanul viseltettek a szentkánonhoz való hozzáadása iránt.
Az 1066-os normann hódítás idejére azonban Györgyöt mondhatni „újra feltalálták” egy bizánci katonaszent képében, újdonsült harcias minősége pedig ellenállhatatlanná tette az első kereszteshadjáratra (1095-1099) keletre induló lovagok körében. György kultuszának népszerűségét nagy mértékben megnövelte nyugaton állítólagos megjelenése Antiokheia sikeres ostrománál 1098-ban, ezután nem sokkal már megtalálhatók az első, lovagként való ábrázolásai templomok kapuin és sírokon Angliában.
Mikor került át pontosan a perifériáról a figyelem középpontjába? Egy dolog egészen biztos: a váltásnak nem volt köze Oroszlánszívű Richárdhoz.
Egészen a közelmúltig a Szent Györgyről szóló művek mindegyikében az szerepelt, hogy angliai népszerűségének első hulláma a híres keresztes királynak volt köszönhető. Richárd, írták, jelenést látott a szenttől Akkó ostrománál (1189-91), újjáépíttette templomát Lodnál, valamint – a legfontosabb tényezőként – átvette Szent György jelképét, a fehér mezőben piros keresztet, Anglia jelképévé. Ezt a hagyományt azonban teljességgel cáfolta Olivier de Laborderie, aki bebizonyította, hogy Richárd kapcsolata Szent Györggyel kitaláció, amely a Tudor-kori udvarban született politikai célból, majd később továbbköltötték. A kortárs források sem jelenést, sem templomépítést nem említenek Richárd kapcsán, valamint az is megtudható belőlük, hogy a király keresztesei fehér keresztet hordtak, nem pedig pirosat. Azonkívül, hogy egy Györgynek szentelt templomban házasodott meg, Richárdnak nem létezik semmiféle kimutatható kapcsolata a szenttel.
Amennyire megállapítható, az angol királyi és arisztokrata körökben az első érdeklődés Szent György iránt a 13. század közepén mutatkozott meg, két emberöltővel Richárd halála után. 1245-ben például III. Henrik (ur. 1216-1272) fizetett egy bizonyos „Versíró Henriknek” egy beszámolóért Szent György életéről, egy évtizeddel később pedig a szent képét helyeztette Winchester vára csarnokának bejárata fölé. Emellett a király egyik legkedvesebb udvaronca, Paulin Piper valamikor 1251-es halála előtt költött néhány sornyi verset György tiszteletére, míg 1251-ben William de Cantilupe, egy erős udvari kapcsolatokkal bíró báró úgy döntött, elsőszülött fiának a György nevet adja. Ez az első utalás a brit történelmet átfogó hivatalos életrajzgyűjtemény, a Dictionary of National Biography-ben szereplő ilyen keresztnevű személy.
Ennek a korai angol érdeklődésnek György iránt talán volt valami köze a kereszteshadjáratokhoz, mivel III. Henrik, Piper és Cantilupe mind felvették a keresztet – hadjáraton viszont sosem jártak, így érdeklődésük lehetett csupán annak is köszönhető, hogy általában véve növekedett Szent György kultusza Európa-szerte. Angliában azonban továbbra is gyenge maradt ez az érdeklődés: csupán a fent említett két eset kapcsolja össze az 56 éven keresztül uralkodó III. Henriket Szent Györggyel. Ehhez képest több ezer esetben kapcsolható össze kedvenc szentjével, Hitvalló Eduárddal, akinek tiszteletére újjáépíttette a westminsteri apátságot. Ugyanígy a kis George de Cantilupe lehetett az első ember e keresztnévvel Angliában, de a Dictionary of National Biography által a 13. századra jegyzett 1550 ember között ő az egyetlen is.
Ha volt is Henrik udvarában jelentős érdeklődés Szent György iránt, az bizonyosan nem a király miatt volt. Az ő példaképe a békés és jámbor Hitvalló volt, Györgyöt inkább családi körének harciasabb tagjai követhették. Henrik királynéja, Provence-i Eleonóra szenvedélye volt a lovagiasság kultusza, és egy Henrik halála után neki írt romantikus mű tartalmaz is egy utalást Szent Györgyre.
Még valószínűbb jelölt Szent György kultuszának patrónusára Henrik fia és örököse, I. Eduárd (ur. 1272-1307). I. Eduárd és kortársai szomjaztak a dicsőségre a lovagi tornákon, és kereszteshadjáratra is kívánkoztak. Emiatt jelentőségteljes, hogy amikor Henrik uralma polgárháborúvá omlott össze, Eduárdék 1265-ben Eveshamnél fehér alapon piros keresztek alatt indultak csatába Simon de Montfort ellen – ez a legelső példa arra, hogy a szent jelképét használják Angliában.
A legmegkérdőjelezhetetlenebb bizonyíték Eduárd Györggyel való azonosulására azonban Wales angol meghódítása, egyben a Térdszalagrend megalakulása előtti legnagyobb előrelépés Szent György kultusza számára az országban. Mindkét, walesiek elleni hadjáratában (1276-1277 és 1282-1283) Eduárd seregei Szent György zászlaja alatt masíroztak, gyalogsága pedig Szent György keresztjével ékesített karszalagokat kapott – ezeket kimondottan ekként írják le a király pénzügyi elszámolásaiban. Györgyöt még jobban összekapcsolja a hódítással az, hogy 1285-ös Angliába való visszatérésekor a király négy aranyfigurát állíttatott ki a Canterbury katedrális oltáránál: apja kedvencei, Szent Eduárd és Szent János mellé odakerült Szent György és annak lova is.
De I. Eduárd sem volt oly kizárólagos híve Szent Györgynek, mint későbbi unokája, III. Eduárd. Amikor az égiek segítségéről volt szó, igyekezett bőségesen meríteni. Későbbi skótok elleni hadjáratain csapatai Szent György zászlaja mellett Szent Eduárd, Szent Edmund, Szent Cuthbert és Beverley Szent János címereit is hordozták. Eduárd rendszeresen osztott alamizsnát Szent György napján (április 23.), de hasonlóképp tett több tucatnyi más szent napján is. Árulkodó módon az I. Eduárd halála utáni királyi ereklyékről készített leltárban Szent György nem kerül említésre.
Ebben a tekintetben tehát az elsőbbség, amely Wales meghódítása folyamán övezte Szent Györgyöt, korainak tűnik. Mi állhatott mögötte? I. Eduárd, apjával ellentétben, járt kereszteshadjáraton (1270-1272), így nem volt véletlen, hogy a walesiek elleni harca is ilyen jelleget öltött. Ennél bizonytalanabb, de elgondolkodtató, hogy a kelta népek és a sárkány, mint jelkép régóta fennálló asszociációja nem késztethette-e Eduárdot arra, hogy a sárkányölő Györgyöt hívja segítségül. A sárkányölés legendája (amely György semmilyen korai alakjában nem szerepelt), ismert volt ekkor már Angliában. Bármi is az igazság, I. Eduárd walesi hadjárata során kísérleti jelleggel alkalmazta csupán Szent György jelképeit, és a szentnek az angliai kiemelt státusra további két emberöltőt kellett várnia.
Kellett volna-e ilyen sokat várnia azonban akkor, ha az 1284-es események egy kissé más fordulatot vesznek? Wales meghódítása után Eduárd visszatért Snowdoniába egy sor győzelmi ünnepséget tartani, és felesége, Kasztíliai Eleonóra április 25-én adott életet Caernarfon várában a fiúnak, aki majd apja örökébe lép. De ugyanezt a nevet viselte volna-e II. Eduárd, ha 48 órával korábban érkezik, Szent György napján? Lehet, hogy a 14., és nem a 18. század hozta volna el Angliának első György nevű királyát?
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén 08:20
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat tegnap
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke tegnap
