Amikor az amerikaiak még a temetőkben piknikeztek

2018. október 27. 13:17 Múlt-kor

Magyar szemmel ma elég kegyeletsértőnek tűnik az az elgondolás, hogy például egy család tagjai összejöjjenek a Farkasréti temetőben, elővegyék a takarókat, a méretes szendvicseket és egyéb uzsonnákat tartalmazó kosarakat, és letelepedve a sírok közé jóízűen falatozni kezdjenek. A halottak közötti pihenés azonban a tengerentúlon, Nyugat-Európában és számos más országban is igen elterjedt volt a 19. század folyamán.

Korábban

„Nyugodj békében!” – olvasható a fejfák zömén több ország temetőjében is. És valóban, kevés olyan területet ismerünk a nyüzsgő városokon belül, ahol ekkora nyugalom, csend és béke honolna a hűs árnyékot biztosító fák alatti füves területen. Habár a sírkertek általában a holtak otthonai, a 19. század folyamán (főként az utolsó évtizedekben) amerikaiak ezrei lepték el egy-egy nyári délután ezen területeket, és nagy nyugalommal fogyasztották el uzsonnájukat, miközben kedélyesen elcsevegtek, írja az Atlas Obscura.

Mindez nem csupán abból állt, hogy a nagymama sírja melletti padra leülve megettek egy almát, hanem a füves területeken pokrócokra (vagy egyszerűen a zöldbe, olykor magára a sírkőre) leheveredve kisebb lakomákat csaptak. Ma általában néhány gyertyával és egy-egy koszorúval lépünk be a temető kapuján, ám akkor nem volt ritka látvány, hogy gyümölcsökkel, italokkal és marhaszeletekkel teli kosárral tették ugyanezt a tengerentúlon.

Ennek a vad „hóbortnak” – ahogy néhány újságíró nevezte a szokást – az egyik oka az elégtelen orvosi ellátás, az országban pusztító különféle járványok voltak, a kolerától kezdve a sárgalázig bezárólag. A ragályok akkoriban rendkívül sok gyermeket szakítottak el az élettől, ám nem kímélték az egészségesebbnek tűnőket, pláne az idősebbeket vagy a szívük alatt gyermeket hordozó kismamákat sem. Nem beszélve arról, hogy ekkortájt a gyermekszülés az egyik legveszélyesebb „tevékenységnek” számított, és a temetők sajnos tele voltak szülés közben elhunyt nőkkel. A halál állandó vendég volt a családokban, kevéssé számított tabutémának, így sokak abban sem találtak semmi kivetnivalót, hogy az emberek kilátogassanak elhunyt szeretteikhez a temetőbe, ahol az élők és a holtak „közösen fogyasztották el” a délutáni uzsonnát.

„Apával fogjuk tölteni a hálaadást, úgy mint tavaly, amikor még életben volt” – mesélte egy fiatal fiú 1884-ben a Grand Rapids Morning Telegram újságírójának, miután ő megkérdezte tőle, miért a temetőt választotta az egész család – anya és a gyermekek – az étkezés helyszínéül. „Hoztunk rengeteg ételt és még kávét is fogunk készíteni” – tette hozzá a kisfiú.

Ez a bizarrnak ható relaxációs trend leginkább annak is köszönhető, hogy a korszakban a zsúfolt, bűzös városközpontokon kívülre kerültek az egyházi temetők, amelyek méretesebbé, kevéssé zsúfolttá váltak, a sírok között pedig füves részt alakítottak ki. A pihenésre csábító, parkos területeken továbbá a koponyákat egyre inkább kezdték felváltani a virágos motívumok. Mivel ekkoriban még viszonylag kevés közpark állt rendelkezésre, az emlékezni vágyókon kívül a kikapcsolódni szándékozók is gyakran felkeresték e nyugodt helyeket.

A temetőben való étkezés hagyománya természetesen nem ekkor született, Guatemalától Görögországon át Ázsia számos területéig bezárólag sok egyéb helyen volt ilyen szokás, sőt számos területen a mai napig folytatják ezt a hagyományt. Nem kevés amerikai gondolta úgy egyébként, hogy mindez hátborzongató és illetlen. Ez azonban nem akadályozta meg a 19. század utolsó harmadának fiatalabb generációit, hogy találkozókat vagy éppen kisebb lakomákat szervezzenek oda.

A temetőben zajló meetingek megfelelő magatartásáról számos társadalmi vita alakult ki. Denverben például már oly nagyra nőtt a temetőkben piknikezők száma, hogy az rendőri beavatkozást követelt, ugyanis az ott étkezők annyi szemetet hordtak össze, hogy az már a hely szentségét mocskolta be. Egy szemtanú szerint undorító látvány volt a sírkertben a több ezer darab szardíniás doboz, a sörösüveg vagy egyéb ebédes doboz.

A temetői piknikek a 20. század elejéig maradtak meg egyfajta bizarr kulturális kapcsoknak, ám az 1920-as években folyamatosan kopott népszerűségük. Ez egyrészt az egészségügy fejlődésének köszönhető, ugyanis csökkent a fiatalon elhunytak száma (a holt nagyszülők mellé pedig már egyre kevesebben mentek ki nassolni), másrészt egyre több közparkot alakítottak ki a nagyvárosokon belül is. A trend azonban nem halt ki egészen, sőt az utóbbi években tőlünk nyugatabbra ismét terjedni kezdett.