Amíg lehetett, kettős játszmát folytatott a II. világháborúban Törökország
2021. szeptember 20. 18:18 Múlt-kor
Korábban
Brit remények
Már 1941 őszén megegyezés született Cordell Hull amerikai külügyminiszter és Lord Halifax washingtoni brit nagykövet között arról, hogy Törökország a szövetségesekhez való édesgetésében Nagy-Britannia vállalhatja a főszerepet.
Megindultak a hadianyag-segélyszállítmányok, azonban Churchill szándékosan igyekezett ezek mértékét oly módon korlátozni, hogy az átadott anyag csak védelmi célok ellátására legyen alkalmas. Úgy gondolta, ha Németország ellen látszik fordulni a hadiszerencse, a megnövelt katonai segéllyel lehet majd a leghatékonyabban maguk mellé állítani Ankarát.
Az 1943. januári, Roosevelt és Churchill közötti casablancai találkozón a brit „mediterrán stratégia” nyert elsőbbséget, ez Olaszország inváziója mellett a Törökország csatlakozása irányába tett erőteljesebb lépéseket is jelentette.
Még abban a hónapban brit delegáció látogatott a törökországi Adanába, ahol tagjai többek között a török vezérkari főnökkel, Fevzi Cakmak marsallal találkoztak, Churchill pedig személyesen Inönüvel.
Miközben a vezérkari főnök elképesztő számokat sorolt fel (2300 harckocsit, 2600 tüzérségi eszközt, 120 000 tonna repülőgép-üzemanyagot, stb.), amelyekre serege harcra késszé tételéhez szüksége lett volna a szövetségesektől, Churchill ígéretet tett Inönünek a katonai segélyek növelésére. Mindezért cserébe a török elnök semmi többet nem ígért, mint hogy átgondolja a semlegesség kérdését.
Amikor Churchill felhozta az esetleges szövetséges légibázisok létrehozásának kérdését, Inönü mereven elzárkózott a tengelyhatalmak Balkán-félszigeti jelenlétére hivatkozva – amíg Bulgária a tengelyhatalmak oldalán állt, addig Törökország gazdasági központja, Isztambul is veszélyben volt. A szinte eredménytelennek mondható találkozóról mindazonáltal Churchill „óriási sikerként” számolt be táviratban Rooseveltnek.
Erre megvolt a maga oka: Churchill, ahogy Roosevelt és országaik katonai vezetése is, mind a saját irányába szerette volna továbbvinni a háborút. Casablancában végül nem született megegyezés a Földközi-tengeri műveletekről Szicília elfoglalásán túl – George C. Marshall amerikai vezérkari főnök abban reménykedett, hogy ezt követően már Franciaország felé fordíthatják figyelmüket, mások Olaszország teljes felszabadítását tűzték volna ki célul, míg a brit War Cabinet Olaszország mellett a Balkán-félszigetet vette célba „Földközi-tengeri támadó stratégia” című 1942. decemberi dokumentumában. A terveket további fejlesztésre és tanulmányozásra utalták ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.