Amerikai bombázó roncsa került elő az apadó Dunából
2018. augusztus 29. 13:49 MTI
A második világháborúban lelőtt amerikai harci repülőgép roncsát fedezték fel a Dunában a folyó alacsony vízállásának köszönhetően, a megmaradt gépelemet kiemelték, és a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban helyezték közszemlére – közölte Csepka Zsuzsa, a közgyűjtemény munkatársa az MTI-vel.
Korábban
Elmondása szerint a Dunából kilátszó repülőroncsról a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumhoz, valamint a Magyar Roncskutató Egyesülethez érkezett bejelentés.
Az előkutatások során kiderült, hogy a repülőgép szárnyának 4 méteres főtartója a motortartó bak bekötésével együtt fekszik a mederbe ágyazódva. Mivel fennállt a roncs eltűnésének lehetősége, az engedélyek beszerzése után a szakemberek kiemelték.
Tisztítást követően a RepTár Szolnoki Repülőmúzemba szállították, ahol immár megtekinthetik a látogatók. A repülőgéphez kapcsolódó írásbeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy 1944. július 30-án az amerikai 15. Légihadsereg 485. Bombázó csoportja a Dunai Repülőgépgyárat támadta.
Frank Wodzinski főhadnagy B–24G típusú repülőgépét a célra tartva eltalálta a légvédelem. A bombázó függőlegesen zuhanni kezdett, majd becsapódott a Dunába. A zuhanást a legénységből egy ember élte túl.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap