Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány
2020. január 30. 18:45 Múlt-kor
Korábban
A babonák járványa
Mindazonáltal voltak továbbra is olyan helyek a világon, ahol soha nem hallottak sem Darwinról, sem a mikróba elméletről, és a hagyományos indokokkal magyarázták a tömeges megbetegedéseket.
Kína gyéren lakott belső területein például sokan gondolták úgy, hogy sárkányok vagy démonok küldték az emberiségre a járványt, és sárkánykirályok nagyméretű ábrázolásaival rendeztek felvonulásokat az utcákon, hogy kiengeszteljék a haragos természetfeletti lényeket.
Egy misszionárius orvos később arról írt, hogy 1919 első hónapjaiban Sanhszi tartományban házról házra járva arra lett figyelmes, hogy a családok ollókat helyeztek a bejárati ajtókhoz – úgy gondolták, ezek elrettentik a démonokat, „vagy esetleg kettévágják őket.”
Még a modernnek gondolt nyugaton is feltűntek „alternatív” magyarázatok. A halál látszólag bármiféle logikus ok nélkül sújtott le emberekre, a négy évi háború pedig legyengítette a lakosság pszichológiai immunrendszerét is.
Látva, hogy az orvosok mennyire tehetetlenek a gyilkos kórral szemben, sokan visszanyúltak a modern tudomány előtti időkbe a magyarázatért. Közülük a legtöbben úgy hitték, a járvány Isten bosszúja a bűneikért.
Következtetéseik sokszor még rontottak is a helyzeten. A spanyolországi Zamorában például a püspök nem volt hajlandó betartani a hatóságok által elrendelt gyülekezési tilalmat, ehelyett a templomokba rendelte a népet, hogy kiengeszteljék „Isten jogos dühét”.
Ez a továbbiakban a spanyolországi járvány egyik legsúlyosabb halálozási arányát eredményezte a városban. Ez a lakosoknak is feltűnt, azonban nem hibáztatták érte a püspököt, inkább kitüntették hősies kiállásáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap