„Akinek ott kellett lennie, az ott volt” – nem a széthúzás, hanem a túlerő miatt szenvedtünk vereséget Mohácsnál
2018. augusztus 31. 11:52 MTI
Fodor Pál történész, turkológus szerint a mohácsi csatában az erőviszonyok alapján akkor is veszített volna a magyar sereg, ha mindenki tökéletesen, száz százalékig teljesíti a kötelességét és erkölcsileg is teljességgel feddhetetlen.
Korábban
Fodor Pált, aki a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója is, csütörtökön az M1 aktuális csatornán a mohácsi csata 492. évfordulójáról kérdezték. Úgy fogalmazott: volt egy nagyhatalom, amely támadást intézett Európa és Közép-Európa ellen, és ez a nagyhatalom „tízszeres túlerőben volt” Magyarországgal szemben, amelynek egyre kevesebb támogatója akadt.
Elmondta: a témával kapcsolatos kutatásuk a Jagelló-kortól, 1490-92-től indul, és 1541-ig, Buda oszmán elfoglalásáig tart. Ebbe a korszakba illesztve szeretnék jelentőségének megfelelően megvilágítani a mohácsi csatát - fogalmazott, hozzátéve: tanulmányköteteket, monográfiákat és ismeretterjesztő anyagokat terveznek közzétenni ezekről az évtizedekről.
Fodor Pál hangsúlyozta: bár az utóbbi időben többen fölvetették, hogy a magyar vezető réteg kétharmada nem jelent meg a csatánál, tehát elárulta országát, minden jel arra mutat, hogy ennek ellenkezője igaz; akinek ott kellett lennie, az ott volt, „és vitézül küzdött, mert tudta, mi a tét”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Öt felújított műemlék templomot szenteltek fel a hétvégén Erdélyben 12:22
- Nyugat-Afrika nagy múltú kulturális kincseivel ismerkedhetünk az ingyenes PONT Fesztiválon októberben 11:26
- Fél évszázados rejtőzködés után is csodálatot váltott ki Aba-Novák Vilmos festménye 09:50
- Nem tartották fel a keresztesek lándzsái a rájuk szakadó nikápolyi eget 08:30
- A Harmadik Birodalom hívéül szegődött a részecskefizikát forradalmasító Hans Geiger tegnap
- Cseh kollégájától kölcsönözte nevét Latin-Amerika korszakalkotó költője, Pablo Neruda tegnap
- Az élőhalottaktól rettegve változatos módon csonkították meg a holtakat a középkorban tegnap
- Megtépázta a történelem Iványi-Grünwald Béla kecskeméti művésztelepét tegnap