Aki két évtizedet várt a francia trónra

Louis-Stanislas-Xavier, Provence grófja gondos és konzervatív nevelésben részesült, bár ő maga inkább Voltaire és az enciklopédisták írásait olvasgatta szívesen. Helyzete az udvarban fölöttébb kényes volt, hiszen mind értelmi képességek, mint ambíciók terén felülmúlta bátyját, akit 1774-ben XVI. Lajos néven királlyá koronáztak. A "Monsieur" (ahogy a király legidősebb testvérét emlegették) 1771-ben megnősült, de gyermeke nem született. Nem úgy bátyjának, aki évekig hanyagolta a világszép Marie Antoinette-et, ám egy férfiúi fogyatékosságát orvosló kisebb műtét után két gyermekkel örvendeztette meg alattvalóit. Az öröködési listán harmadik helyre szorult Provence grófja így időlegesen felhagyott a népszerűség hajhászásával és az intrikával, inkább az irodalomnak és a szórakozásnak szentelte magát.

A forradalom kirobbanásához vezető események során mérsékelt ellenzéki szerepet játszott, 1789-ben a Bastille bevétele után sem menekült külföldre. Két évig maradt Párizsban, valószínűleg abban reménykedve, hogy a maga javára fordíthatja a helyzetet. Az események radikalizálódása azonban egyre jobban megrémítette, 1791 júniusában bátyja sikertelen szökési kísérletével egy időben ő is elmenekült. Koblenzben a rokonszenvező monarchiák, főleg Nagy Katalin orosz cárnő erkölcsi és anyagi támogatásának köszönhetően szinte királyi udvartartást vitt, követeket nevezett ki, proklamációkat tett közzé. XVI. Lajos 1793-as kivégzése után unokatestvére, a soha meg nem koronázott kis "XVII. Lajos" régensének nyilvánította magát, majd a gyermek halála után, 1795-ben felvette a XVIII. Lajos nevet. Élete a következő két évtizedben folyamatos utazás, tárgyalás, szervezkedés volt, de az áhított trón Napóleon feltűnése után még messzebbre került tőle. Anyagi forrásai elapadtak, de nem volt hajlandó elfogadni a lemondása fejében felkínált kegydíjakat. Egy ideig Itáliában élt, de innen Napóleon nyomására kiutasították, ezt követően átmenetileg Oroszország, majd Anglia adott számára otthont.

Napja Napóleon első lemondása után, 1814-ben virradt fel: a koalíció csapataival és a rendszereken átívelő diplomata, Talleyrand támogatásával ő is bevonult Párizsba, ahol a szenátus uralkodónak nyilvánította. A majdnem hatvanéves, a viszontagságoktól megviselt, elhízott és köszvénytől gyötört király engedett elveiből és 1814. június 4-én alkotmányt adott a végeérhetetlen háborúkba ugyancsak belefáradt népének. Az Alapokmány (Charte Constitutionelle) alkotmányos monarchiát, kétkamarás parlamentet, közteherviselést, vallásszabadságot biztosított. A végrehajtó hatalom az uralkodó kezébe került, aki törvényeket is kezdeményezhetett, a választójogot cenzushoz kötötték, teljes körű amnesztiát rendeltek el, érvényben maradt a napóleoni törvénykönyv, a császári nemesség megőrizhette címeit, az előző korszaknál jóval nagyobb személyes és szólásszabadságot biztosítottak. A magát reakciós emigránsokkal körülvevő Lajost azonban néhány - inkább csak szimbolikus - kísérlete a forradalom eredményeinek visszafordítására gyorsan népszerűtlenné tette.

1815 márciusában az Elba szigetéről visszatérő Napóleon elől menekülnie kellett, csak a száz nap múltán térhetett vissza "a szövetségesek poggyászkocsijain", és ezután már háborítatlanul uralkodott. Kezdetben - a dinasztia és a monarchia fennmaradása érdekében - ismét mérsékelt irányvonalat vitt. 1816-ban az előző évben megválasztott, ultralojalista többségű parlamentet feloszlatták, és jóval liberálisabbat választottak helyette, ám a testület a király számára kezelhetetlennek bizonyult. Amikor 1820-ban meggyilkolták Lajos ultrareakciós testvérének ultrareakciós fiát, és ismét a szélsőségesek befolyása erősödött. Az öreg, beteges, napjait tolószékben élő uralkodó kezéből ekkor már kicsúszott a vezetés, amely testvére és a szélsőségesen királypárti kormányfő, Villele herceg kezébe került. XVIII. Lajos népe teljes közönyétől kisérve 1824. szeptember 16-án halt meg, a trónon öccse, X. Károly követte. Ez volt a 19. századi francia történelemben az egyetlen teljesen szabályos és békés hatalomváltás. Napóleon megbukott, X. Károlyt, Lajos Fülöpöt és III. Napóleont forradalom űzte el, a Második Köztársaság államcsínnyel végződött, a Harmadik Köztársaság elnökei közül is csak Émile Loubet tudta elsőnek kitölteni mandátumát, 1906-ban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Nagy-Britannia

• Történelmi jelentőségű adománnyal gazdagodott a British Múzeum 
• Nehéz természete miatt még szomszédjai sem kedvelték Goldfinger Ernőt
• Bármi áron érvényesítette kereskedelmi érdekeit a brit Kelet-indiai Társaság
• Csak átmeneti békét eredményezett az első búr háború
• Pattanó bombákkal semmisítették meg a britek a Ruhr-vidék gátjait
• Lőporoshordóival könnyedén a levegőbe repíthette volna a Westminster-palotát Guy Fawkes
• Máig számos rejtély övezi a sandringhami zászólalj eltűnését
• Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után 
• Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher