Akár egy körúti bérházat is lehetett nyerni a helyes megfejtéssel a keresztrejtvény-láz idején
2021. január 22. 09:34 Múlt-kor
Az első magyar keresztszórejtvény 96 éve, 1925. január 22-én jelent meg a Ma este 43. oldalán, egy 10-szer 10-es mezőben 17 fekete négyzettel, 25 vízszintes és 18 függőleges, számmal jelzett feladvánnyal. Minden számjelzésnél új szó kezdődött, amely az első fekete kockáig tartott. A Ma este kedvcsinálónak számos díjat sorsolt ki a helyes megfejtést beküldők között, az első díj az akkortájt divatba jött társasjáték, egy madzsong készlet volt.
Korábban
A keresztrejtvény elődjének számító feladványok már a 19. századi Angliában megjelentek. A mai értelemben vett keresztrejtvény megszületését hivatalosan mégis 1913. december 21-ére datáljuk, szülőatyjának pedig a liverpooli származású Arthur Wynne-t tekintjük, aki a New York World magazin vasárnapi mellékletében tette közzé szókeresztezős játékát. A szórakozás rovatban megjelent feladványt egy középen üres, gyémánt alakú négyzethálóban helyezte el, alatta megadta a meghatározásokat, a FUN szót segítségként előre kitöltötte. Keresztrejtvényei ezután heti rendszerességgel jelentek meg a magazin hasábjain, s más újságok is közölni kezdték a játékos kedvű olvasók körében gyorsan népszerűvé vált feladványokat, amelyek hamarosan Európát is meghódították.
1925-ben a keresztrejtvény Magyarországra is megérkezett. Kristóf Károly újságíró a Ma este című képes hetilap szerkesztőségében figyelt fel az angol Daily Mail hasábjain egy idő óta megjelenő, Crossword-Puzzle feliratú furcsa ábrákra. Megmutatta kollégáinak, akikkel úgy gondolták, hogy egy világlap nem véletlenül közöl ilyesmit, érdemes lehet átvenni és magyarítani. Az angol minta alapján Kristóf elkészítette a keresztszórejtvény (ahogy az angolból fordították) hazai változatát, s a legenda szerint a kész rejtvényt szerette volna kipróbálni valakin, ezért leszaladt az EMKE-be, ahol egy fiatalember éppen a verseskötetét árulta. Fölhívta a szerkesztőségbe, leültette, s elé tette a feladványt, de a fiatalembert nem hozta lázba a trükkös négyzetháló látványa. „Van nekem elég rejtvény az életemben!” - mondta, azzal felállt és elment. A fiatalembert József Attilának hívták, és ma már a magyar költészet halhatatlanjaként tiszteljük.
Az első magyar keresztszórejtvény 1925. január 22-én jelent meg a Ma este 43. oldalán, egy 10-szer 10-es mezőben 17 fekete négyzettel, 25 vízszintes és 18 függőleges, számmal jelzett feladvánnyal. Minden számjelzésnél új szó kezdődött, amely az első fekete kockáig tartott. A rejtvény abban eltért a maiaktól, hogy nem minden függőleges sora volt értelmes, hanem csak a számmal jelöltek. A rejtvény közlésekor Kristóf Károly nagy cikkben számolt be az amerikai rejtvénylázról, elmagyarázta, hogyan kell keresztszórejtvényt fejteni. A Ma este pedig kedvcsinálónak számos díjat sorsolt ki a helyes megfejtést beküldők között. Az első díj az akkortájt divatba jött társasjáték, egy madzsong készlet volt.
A megfejtést és a nyertesek nevét a két héttel későbbi lapszámban tették közzé. A keresztszórejtvényt a február 19-i számban váltotta fel az egyszerűbb keresztrejtvény kifejezés, a február 25-i hatodik feladványnál pedig már a készítő - Kiss Judit - nevét is közölték. (A keresztrejtvény magyarországi meghonosítója, Kristóf Károly egyébként több keresztrejtvénnyel nem próbálkozott, de alapító tagja és évtizedekig szerkesztője volt az 1957-ben elindított Füles rejtvényújságnak.)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Az első rejtvény megjelenése után két héttel Az Újság című napilap is előrukkolt egy keresztrejtvénnyel, amelynek a későbbi rejtvénykirály, Grätzer József (Karinthy Frigyes titkára) volt a készítője. Az új rejtvényfajtát aztán más lapok is sorra átvették, és elindult hódító útjára a magyar keresztrejtvény. A fekete-fehér négyzetek világa által nyújtott szórakozás sikerére jellemző, hogy a kiadók egymást túllicitálva próbáltak minél több olvasót meghódítani: a Pesti Napló egyik keresztrejtvény-pályázatán - szinte hihetetlen - fődíjat, egy körúti bérházat lehetett nyerni.
A szokatlan agytorna az egyszerű emberektől a hírességekig mindenkit rabul ejtett. Szenvedélyes rejtvényfejtő hírében állt Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Karády Katalin, de szívesen töltötte ezzel az idejét Tolnay Klári, akinek emlékszobájában ott látható az a feladvány, amelybe közvetlenül a halála előtt kezdett. Az évek során megszületett a magyaros keresztrejtvény is, amelynek minden mástól eltérő sajátossága az általában egy vicc csattanóját vagy idézetet tartalmazó fősor elkanyarodása volt.
A keresztrejtvény hazai históriájába természetesen a történelem is beleszólt, az 50-es évek elején polgári szórakozásként megbélyegzett rejtvényfejtés miatt a rejtvénykiadás egy időre visszaszorult. A játékos kedvű emberek átvészelték ezt az időszakot, s 1957. február 3-án megjelent a Füles rejtvényújság, amelynek születésnapját 2007-ben a magyar rejtvényfejtők napjává nyilvánították.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Közel-Kelet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/80.jpg)
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)