Abszurd elemekkel tűzdelt, nyers erőszakkal kicsikart vallomás alapján ítélték halálra Rajk Lászlóékat
2023. szeptember 24. 09:05 Csernus Szilveszter
A valódi bűnösök
Rajk László és társai tehát mindent bevallottak, sorsukba beletörődve ültek a vádlottak padján. Valahogy mégis sikerült üzenniük a külvilág felé: a személyes adatokat illetően Rajk 1909. május 8-át jelölte meg születési dátumául, ami valójában márciusra esett.
Ez az apró tévesztés elkerülte a bírák figyelmét, de Györk Viktor, a fővádlott unokaöccse kitért rá visszaemlékezéseiben, hogy Rajk ezzel a jellel akarta fölhívni a figyelmet az egész per színjáték jellegére.
Mindenesetre a műsor elérte hatását: mind a vádlottak utolsó szó jogán elmondott beszéde, mind az ügyvédek védőbeszéde kitért arra, hogy a vádlottak nem igazából Rajkék, hanem a háborús feszültséget szító amerikai imperializmus, és az annak szolgálatába állt Tito és bandája. Ezen a ponton lehetett komolyan venni a pert, itt nyilatkozott meg Rákosiék valódi célja, propagandájuk fő üzenete.
Rákosi Mátyás a tribünön 1949. augusztus 28-án (Wikipedia / Bundesarchiv / CC BY-SA 3.0)
Kevéssé ismert mozzanata volt a pernek a vádlottak származásának boncolgatása. Jankó Péter főbíró hívta fel a figyelmet, hogy a székelyudvarhelyi születésű Rajk László törvénytelenül használta vezetéknevét, ugyanis anyakönyvébe még „Rájk” néven van bejegyezve, mivel erdélyi szász nagyapja Reich vezetéknevét magyarosította kiejtés szerint, amit így Jankó szavai szerint nem használhatott volna a fővádlott.
Hangsúlyozásra kerültek más vádlottak névváltoztatásai is: Pálffy György Österreicherről, Szőnyi Tibor Hoffmannról, Korondi Béla Dergánról míg Szalai András Ländler Ervinről magyarosította család-, utóbbi esetén teljes nevét.
Ne feledjük: az 1940-es évek második felében járunk, erős németellenes hangulat közepette és a németek kitelepítése után, így a vádlók ezen a síkon is igyekeztek megszégyeníteni a bűnbakokat. Korondi Béla délszlávos hangzású korábbi neve pedig a Tito-ellenességbe illett bele.
Rajk Lászlót és hét vádlott-társát az 1949. szeptember 24-i ítélet mind elmarasztalta, zömüket hűtlenség, népellenes bűntett és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló cselekmények elkövetéséért.
A népbíróság Rajkra, Szőnyi Tiborra és Szalai Andrásra halálbüntetést szabott ki, amelyet – a semmisség megállapítása iránti és a kegyelmi kérvények elutasítása után – október 15-én végre is hajtottak.
A boszorkányperben megözvegyült Rajk Júlia
A Rajk-ügy mellékperei Magyarországon még több mint egy évig folytatódtak. Az utolsó ilyen ítéletet 1950 novemberében hozták, titkos tárgyaláson.
A „titóista” koncepciós perek az országhatárokon túl is szedték áldozataikat. A budapesti nyomozások során tett vallomások alapján kezdődött meg a csehszlovák kommunista pártba beférkőzött „kémek” iránti hajsza, de egy német összekötőről kicsikart vallomás indította be a kelet-berlini nyomozásokat is. Rákosi nemcsak példamutatóan elvégezte a Sztálin és Berija által rábízott feladatot, de még túl is teljesítette moszkvai elvtársainak elvárásait.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap