Ábrándokat kergetve tűnt el Brazília dzsungeleiben a rosszul felszerelt, El Doradót kereső expedíció
2020. december 7. 14:52 Múlt-kor
Korábban
Z eltűnt városának nyomában
Bár vélhetően Machu Picchu megtalálása nyomán már korábban is hasonló gondolatokat táplált, 1914-től követhető nyomon azon elmélete, miszerint egy – általa Z-nek elnevezett – ismeretlen város bújik meg Brazília belső területein, egészen pontosan Mato Grosso tartományban.
Ezen teóriájának jelentős lökést adott, amikor a Rio de Janeiró-i nemzeti könyvtárban megtalálta João da Silva Guimarães 1753-ban írt kéziratát. A portugál felfedező egy városról írt házakkal, szobrokkal, templomokkal, ám mindenféle konkrét földrajzi meghatározás nélkül
A megszállott Fawcett átmenetileg feladta Z városának keresését, amikor kitört az első világháború. Visszatért Nagy-Britanniába, hogy közel 50 évesen szolgálatra jelentkezzen. Ezt követően azonban ismét Brazíliába utazott, és 1920-ban egyedül indult útnak, hogy megtalálja a települést. A kísérlet azonban kudarccal zárult, láz gyötörte, teherhordó állatát pedig le kellett lőnie. Ezt a helyet nevezte el Dead Horse Campnek, azaz A Halott Ló Táborának. Éppen csak vissza tudott jutni a civilizációba.
1925-ben végül újra útnak indult, elsősorban amerikai támogatóinak, így az Amerikai Földrajzi Társaságnak köszönhetően. Az expedícióra ezúttal elkísérte őt fia, Jack Fawcett, valamint annak barátja, Raleigh Rimell. A felszerelt csapat nyolc öszvért, két lovat és két kutyát, valamint két brazil teherhordót vitt magával.
Utóbbiakat később visszaküldték, mert Fawcett ragaszkodott a kisebb méretű csapathoz, hogy ne tűnjenek ellenségesnek a helyi törzsek szemében. 1925 áprilisában indultak el Cuiabá városából. Útjuk eleje jól rekonstruálható Fawcett hazaküldött leveleiből.
Utolsó, 1925. május 29-i keltezésű üzenetében megemlítette, hogy eljutott a Dead Horse Campig, ahol még látta az általa lelőtt állat csontjait fehérleni. Ezt követően a három fős csapat eltűnt az őserdőben, és soha többé nem látták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap