A zsidók babiloni fogságát dokumentálják az ékírásos agyagtáblák
2015. február 4. 12:22
A zsidók babiloni fogságát dokumentáló, 2500 éves akkád ékírásos agyagtáblák első kiállítása nyílt meg a héten Jeruzsálemben, a Biblia Földjei Múzeumában - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
Korábban
A babiloni folyóknál címmel nyitotta meg kapuit a zsidók Bibliában megírt babiloni fogságának legkorábbi tárgyi emlékeit bemutató kiállítás. Itt látható első alkalommal az Irakban megtalált, mintegy száz akkád ékírásos agyagtáblácska. A legkorábbi forrás tizenöt évvel Jeruzsálem első szentélyének elpusztítása után, még a hódító II. Nabú-kudurri-uszur uralmának idején, i. e. 572-ben készült, és tanításért járó pénzek kifizetése körüli vitáról szól a korabeli zsidó közösségben.
A kiállítást szervező szakemberek már legalább tíz éve tudtak a Londonban élő izraeli műgyűjtő, David Szofer magántulajdonában lévő agyagtáblák létezéséről, de azok jelentőségét csak mintegy három éve ismerték fel, miután a múzeum kutatói a tárlat előkészítésekor megismerkedhettek a gyűjteménnyel. Az agyagtáblákba vésett szerződésekből, hagyatéki felsorolásokból, adózási iratokból kiderül, hogy a Mezopotámiába hurcolt, vagy a katonákkal önként távozó zsidók több száz évvel száműzetésük kezdete után is héber dátumokat használtak, generációkon át megtartották jellegzetes héber neveiket is.
A nagyközönség első alkalommal láthatja a leleteket, amelyek az anyagot Londonból Jeruzsálembe kísérő, akkádul folyékonyan olvasó Irving Finkel szerint nemcsak a régészek és a tudósok, hanem egész Izrael számára különleges jelentőségűek, mert a Júdeában és Mezopotámiában egykor élt zsidók jelenlétének ókori tárgyi bizonyítékai. Finkel elmondta, hogy a zsidók a királytól művelésre alkalmas földet kaptak, amiért bérleti díjat és adót kellett fizetniük. Az agyagtáblák egy része olyan számla, amelyen akkád nyelven rögzítik a befizetett ellenértékeket, a tenyérnyi nagyságú agyagdarabokon vannak korabeli "törlések", javítások is.
A zsidó vallásról, a lerombolt jeruzsálemi szentélyről nem esik szó a napi üzleti ügyek közt, ám családi kötelékeket rögzítenek, olykor számos egymást követő nemzedéket egészen II. Kürosz perzsa király idejéig, aki megengedte a zsidóknak, hogy hazatérjenek őseik földjére és Jeruzsálemben ismét felépítsék a szentélyt. Az iratok alapján a száműzetésben élő zsidók évszázadokon át harmóniában éltek a többi kisebbséggel.
Noha a világ múzeumaiban mintegy nyolcezer akkád nyelvű agyagtáblát őriznek, a Biblia szerinti "babiloni fogságban" élő zsidó közösségről szóló korabeli írásokról eddig nem tudtak. A kiállítás kurátora, Filip Vukosavovic azt nyilatkozta a Ynetnek, hogy a lelet jelentősége a múlt század közepén talált világhírű kumráni tekercsekkel vetekszik. "Először sikerült ismeretekhez jutni a babiloni talmud bölcseinek őseiről, a táblákon említett emberek életéről" - mondta a szakember.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Sequana nyomában: újra kutatják a Szajna forrásának ősi szentélyét 09:47
- Állattartási szokások magyarázzák a Kolumbusz utáni amerikai járványokat 09:08
- Nemzetközi felháborodást váltott ki a nankingi mészárlás átnevezése 08:08
- Alkimista kísérletek nyomait őrizheti egy német várban feltárt lombik 06:41
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait tegnap
- Diktátorok szakácsainak visszaemlékezéseit dolgozza fel egy új dokumentumfilm tegnap
- 50 éve buktak le a harckocsi-terveket ellopó Stasi-ügynökök az NSZK-ban tegnap
- Lézeres szkenneléssel mérnek fel egy brazíliai múzeumot tegnap













