A világ legrégebbi építményei is lehetnek Málta titokzatos templomai
2021. március 16. 18:34 Múlt-kor
Korábban
A világörökség templomai
A Ggantija a többi máltai megalitikus épületegyütteshez hasonlóan vallási szertartásokkal összefüggésbe hozható közösségi események színhelyeként szolgált. A templomok kialakításának köszönhetően kívülről csak a folyosókat lehet látni, a komplexum további belső helyiségeket nem, vagyis akik bemehettek az épületbe, valószínűleg privilegizált helyzetben voltak.
A hívek a templomok előtt gyűltek össze, míg a belső részek a papok számára voltak fenntartva. Egyes tárgyi leletek arra utalnak, hogy az épületekbe csak rituális lábmosás után lehetett belépni.
Ggantijával kapcsolatban több 17–18. századi szerző is úgy gondolta, hogy a helyszínen található hatalmas csontok nem embertől származnak. Kiderült azonban, hogy óriások helyett csak állatok maradványairól van szó, a templomokban ugyanis gyakorta áldoztak fel állatokat. A régészek az ásatások során egy fazekasműhely, valamint egy kémény nyomaira is rábukkantak, így nem kizárt, hogy a papok a feláldozott állatok sült húsát megosztották a gyülekezettel.
A templomokat feltételezések szerint fából vagy bőrökből készült tető fedte, a Gozói Régészeti Múzeumban őriznek két töredéket, amelyek arra utalnak, hogy a falak belseje vörös okkerrel volt kifestve.
A Ggantija, valamint számos más megalitikus épület esete remekül példázza, hogy fejlett technológia hiányában is létre lehet hozni csodálatos épületeket, amelynek megépítését a tudományos forradalom előtti századok embere csak óriások műveként tudja értelmezni. Miután a 70-es években a szénizotópos kormeghatározási módszernek köszönhetően kiderült, hogy a világ legkorábbi önmagukban álló építményeiről van szó, ideje volt, hogy jelentőségüket hivatalosan is elismerjék.
Az UNESCO ezt a 20. század utolsó évtizedeiben meg is tette. A szervezet 1980-ban Ggantiját, valamint a Ħal Saflieni-i hypogeumot nyilvánította a világörökség részévé, 1992-ben pedig újabb öt megalitikus templommal bővült a szervezet listája. A legtöbb helyen a kutatások még manapság is folynak, és csak remélni tudjuk, hogy a feltárást vezető régészek még számos meghökkentő felfedezéssel örvendeztetik meg a történelemszerető közönséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap